Bravó, Montpellier

Publikálás dátuma
2014.01.23. 06:48
Fotó: Andreas Rentz/Getty Images
Ha a kétszázadik születésnapjára készülő Mozart a mennyország felhői mögül netán lekukkantott a negyedmilliós breton Montpellier városára, alighanem boldogan ünnepelt a lelke. Ilyen ajándékot, igazi mozarti élményt, ilyen Figaro házasságát még odafönn is ritkán hallhatott. 

Régóta tudott, hogy a nagy alkotó páros klasszikus hármasa, a trilógia, még ha időrendben egymást követően születtek is a darabjai, egységes egész, a fölemelő és gyötrő szerelem himnusza. Pontosan olyan, mint ez az annyira vágyott életélmény, derűs, boldog, kínzó és ajándékozó, néha éteri, néha drámai. Ezt fogja egészbe a Figaro, a Don Giovanni és a Cosi fan tutte. A Mozart év egymással versengő jeles produkciókat kínált.

Csupán Figaróból párizsi parádét, Londonból, a Covent Gardenből grandiózus színpadot, klasszikus, minden furfangot mellőző környezetet és jelmezeket. Montpellier is a puritanizmust választotta, a Giorgio Strehler által reánk hagyományozott egyszerűség egyes elemeit. Sok eredetieskedő rendező után Jean-Paul Scarpitta is rádöbbent, hogy nem neki kell a spanyolviaszt fölfedeznie, a két "ős szerző" mindent tudott.

Fölemelő muzsikáló este volt. Nemzetközi produkció, a fiatal hangszeres és énekes nemzedék pazar ajándéka. Sascha Goetzel Bécsben született karmester, Salzburg neveltje, a vérében pezseg Mozart. Érti és érzi minden árnyalatát, a zenekara, ez a francia együttes is finom és parázsló, még a recitatívói is utánozhatatlanok. Ennél nemzetközibb gárda aligha lehetne. Cseh Almaviva gróf, itáliai grófné, kanadai születésű Suzanna, osztrák Figaro, izraeli Cherubino, francia Bartolo - ilyen tiszta szép olasz kiejtésre még Da Ponte is büszke lenne. Igazi ünnepi este, csakugyan feledhetetlen ajándék a Mezzótól.

Aki azt hiszi, elszalasztotta rögzíteni, szerencsére téved. A csatorna február 5-én 17 órakor ismét kínálja. Rajta!
(Mezzo, Figaro házassága)

Szerző

Káosz és anarchia Kijevben

Publikálás dátuma
2014.01.23. 06:31
Ukrán zászlók lepték el a Majdan teret FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/BRENDAN HOFFMAN
Újabb karhatalmi roham kezdődött tegnap Kijev központjában a három napja tartó erőszakos zavargások felszámolása céljával. Az összecsapásoknak már három halálos áldozata van, egyikük fehérorosz állampolgár, rengeteg a súlyosan sérült rohamrendőr is. A különleges egységek vegyi anyagokat foglaltak le a tüntetőktől, az ellenzéki vezetők az államfővel tárgyalnak. Az utcát már senki sem tudja ellenőrizni.

Az ukrán hatalom nem rejtette véka alá szándékát, hogy az erőszak megfékezése végett kész erőszakot alkalmazni. Mikola Azarov miniszterelnök egyenesen terroristának nevezte a szombat óta erőszakba torkolló tüntetések résztvevőit. Tegnapra öt halálos áldozata lett a zavargásoknak, közülük kettővel puskagolyó végzett. A belügyminisztérium határozottan tagadja, hogy egységei éles lőfegyvert vetettek volna be.

Vitalij Klicsko ellenzéki vezető, aki két napja tárgyal Viktor Janukovics államfővel, szándékos provokációról beszélt és a kormányt tette felelőssé a halálos áldozatokért. "Ma a kijevi kormány a saját népére nyit tüzet válaszul az emberek követeléseire. Erre nincs mentség" – fogalmazott közleményében.

A kormányfő másképpen látja. Azarov szerint az áldozatok "a tömeges rendbontások szervezőinek és egyes résztvevőinek lelkiismeretét terhelik". Kijelentette, a kormány nem fogja engedni, hogy káosz és anarchia uralkodjon, vagy hogy az ország szétessen. A november vége óta tartó, mára eldurvuló tüntetések kapcsán már Klicsko is fogalmazott úgy, hogy Ukrajna a polgárháború szélére sodródott és több elemző kifejtette, hogy a szétesés irányába tart az ország.

A miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a parlamenti ellenzéknek el kell döntenie, támogatja-e a Jobb szektor radikális mozgalom aktivistáinak agresszív fellépését vagy sem. Ha nem, akkor fel kell szólítaniuk őket arra, hagyjanak fel az erőszakos megnyilvánulásokkal.

Egyelőre Kijevben nem hirdettek rendkívüli állapotot, bár a kormányzó Régiók Pártjának egyre több képviselője szorgalmazza azt, de megkezdődött a roham a főváros „megtisztításáért”. Ellenzéki források már délben hírül adták, hogy Kijev utcáinak teljes megtisztítására készül a kormányzat, mintegy nyolcezer főből álló biztonsági csapatot vetett a véres összecsapások színhelyén, hogy ellenőrzése alá vonja a parlamentnek helyet adó Hrusevszkij utca és az Európa tér környékét. A végső cél pedig minden demonstráció, így az Európa-párti békés tüntetések színhelyének és szimbólumának, a Majdannak (Függetlenség tér) is a felszámolása.

Az újjáépült barikádok mellett farkasszemet néznek a tüntetők és rendfenntartók. A boltok bezártak, a rendőrök óvatosan figyelmeztették a környék intézményeit, fejezzék be a napi tevékenységet. Az ukrán média újabb összecsapásra számít, az Euromajdan orvosi szolgálata is készenlétben van.

A kijevi lakosság félelmét és a radikálisok elszántságát jelzi, hogy vasárnaptól a maszkok, sisakok, gázálarc, gázspray, védőszemüveg iránti kereslet az üzletekben kétszeresére, az interneten viszont tízszeresére nőtt, annak ellenére, hogy egy ilyen felszerelés ára 343-500 hrivnya között mozog. Az ukrán sajtó szerint legtöbbjük a Majdanon köt ki.

Tegnap este is több tízezren voltak Kijev utcáin. Andrij Parubij, ellenzéki parlamenti képviselő, a Majdan mozgalom egyik szervezője bejelentette: az ellenzék katonai egységekkel tárgyal, hogy lépjenek közbe és védjék meg az ukrán népet.