Előfizetés

Nemzetközi kerekesszékes szépségverseny lesz Budapesten

Publikálás dátuma
2014.01.14. 14:04
Vasas Vanda, a tavalyi verseny győztese. Fotó: Miss Colours International 2014.
Nemzetközi kerekesszékes szépségverseny lesz márciusban Budapesten. A rendezvény célja, hogy bemutassák, a kerekesszékes hölgyek számára is kiemelten fontos a szépség, a nőiesség és a siker, valamint az, hogy felhívják a figyelmet a munkahelyteremtés és az oktatás fontosságára. 

Képekért kattintson ide! Fotó: Miss Colours International 2014. 

„A fogyatékos emberek is teljes életet élni, dolgozni és sportolni szeretnének. Megállják a helyüket a nyílt munkaerőpiacon és a sportban is, kitartásból és akaraterőből is példát mutatnak” - Szekeres Pál, többszörös paralimpiai bajnok.

2012-ben útjára indult egy küldetés, amelynek legfőbb célja, vagy mondjuk inkább üzenete az volt, hogy megmutassa: a kerekesszékben ülő hölgyek számára is ugyanolyan fontos a szépség, és a nőiesség, mint ép társaiknak. Az egyedülálló kezdeményezés ötletgazdája Kazány Tibor, aki saját tapasztalatból tudja, hogy a mozgássérült emberek nehezebben tudnak érvényesülni, és kevesebb az önbizalmuk is. „Ezzel az eseménnyel minden gátat át akarunk törni.” - ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy honnan jött az első magyar kerekesszékes szépségverseny ötlete.

"Az első és a második verseny sikere ösztönzött minket arra, hogy a jövő évben is megrendezzük ezt az impozáns eseményt. Mert az ép emberek általában félnek az ismeretlentől, ezért sokszor félelemmel vegyes szánakozással tekintenek a mozgáskorlátozottakra. Fontosnak tartottuk bemutatni, hogy a kerekesszékes emberek is ugyanolyan problémákkal és örömökkel élik az életüket, mint bárki más. A verseny hatására mára már államigazgatási szinten is foglalkoznak a kezdeményezéssel. Emellett folyamatos meghívásokat kapunk sportrendezvényekre, illetve divatbemutatókra egyaránt."

A versenyről bővebb információ a www.misscolours.com oldalon olvasható.

Mesterházy: ez a győzelem szövetsége

Publikálás dátuma
2014.01.14. 12:59
Fotó: K2 PRESS
Korrekt megállapodás, jöhet a jó kormányzás, nem csak ez a három formáció - megvan az ellenzéki összefogás.

Ez egy korrekt, mindenki által támogatott megállapodás, ami lehetővé teszi, hogy az egyéni választókerületekben egyetlen baloldali jelölt álljon a kormánypártok embereivel szemben, így mindenki tudni fogja, kire kell szavazni, ha le akarja váltani Orbánék rezsimjét - mondta Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke szerint a listás helyekről is egyeztettek, illetve a miniszterelnök-jelölt személyéről is. (A névsorról korábbi cikkünkből tájékozódhat.) Úgyhogy Mesterházy úgy érzi: az ellenzéknek már csak egyetlen dolga van: elmondani minél több választópolgárnak, hogy milyen országot akar. És olyan is lesz, mert ez Mesterházy szerint a győzelem szövetsége.

Kövér megtiltotta

Nem engedte Kövér László házelnök, hogy a baloldali ellenzéki szövetség a parlament Piros Társalgójában tartsa keddi alakuló sajtótájékoztatóját, írja a hvg.hu.

Az Országgyűlés Hivatalában arra hivatkoztak, hogy csak parlamenti képviselők tarthatnak sajtótájékoztatót a Házban. Márpedig Bajnai Gordon és Fodor Gábor nem képviselők. Nem ez az első eset, hogy a hivatal igyekszik megakadályozni parlamenten kívüliek fellépését: az Árok Kornél-féle tűzoltó-szakszervezetet a Jobbik képviselői juttatták be az Országházba, és Horváth András, a nagyadózok csalásait kiteregető NAV-os dolgát is megnehezítették.

Bajnai Gordon szerint a kormányváltás elemi feltétele az összefogás, hiszen a Fidesz saját magára szabott választási rendszere összekényszeríti az ellenzék erőit. Ugyanis, ha megosztottan futnának rá a kampányra, akkor garantáltan Orbánt emelnék az ország élére. Az Együtt-PM vezetője szerint nem volt könnyű az utóbbi másfél év, volt néhány vita, de az első szakasz sikerrel zárult, most jön a második, a jó kormányzás. Persze, előbb a kampányt is végig kell csinálni, és a hatalomváltás érdekében felül kell emelkedni személyi kérdéseken. Emlékeztetőül: a Népszabadság azt írta, hogy nem akar olyan listán szerepelni, ahol Gyurcsány is helyet kap. (Bajnai szövetségesei közül a PM-es Jávor Benedek sietett leszögezni, hogy nem lehet visszatérni a 2010 előtti időszakhoz, de mint mondta, az ellenzéki összefogás nem kívánságműsor.)

Gyurcsány Ferenc szerint jó szívvel vállalható megállapodást kötöttek. Olyat, ami nem pusztán három párt egyezsége, hanem az egész, sokszínű tagolt ellenzék egybeforrása. Hiszen, figyelmeztetett a DK első embere, helyet kaptak a "koalícióban" a liberálisok is, Fodor Gáborral az élen, Kuncze Gábor pedig a DK színeiben száll ringbe, és így segíthet Gyurcsánynak, aki a kampányban fel akarja szántani az országot.

Fodor Gábor azt hangsúlyozza, hogy négy éve "antiliberális" kormányzás folyik, de majd az ő formációja képviseli a liberális gondolatokat. És a legfontosabb az, hogy újra legyen hazája a szabadságszerető embereknek, ezért sorolnak be a liberálisok is ebbe a szövetségbe.

Elosztották a választókerületeket

Hetvenegy egyéni választókerületben az MSZP, huszonkét körzetben az Együtt-PM, tizenháromban a Demokratikus Koalíció nevezi meg a közös jelöltet az idei parlamenti választáson a baloldali ellenzéki pártok megállapodása alapján. A közös listaállítás miatt a 106 egyéni választókerületben indulók mindegyike közös jelöltként szerepel majd a szavazólapon- tájékoztatb a Magyar Távirati Iroda (MTI)

Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén 75:31 arányban osztotta el egymás között az egyéni körzeteket. A múlt hét eleje óta az ellenzéki összefogás kibővítéséről folyó tárgyalásokon Bajnai Gordon pártszövetsége 9, a szocialista párt pedig 4 helyet adott át Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának.

Így a DK állíthat jelöltet Budapest belvárosában, ahol Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke helyett a korábban MDF-es Kerék-Bárczy Szabolcs lesz Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kihívója.

A DK kapta meg a fővárosi VI-VII. és a XII. kerületet, ezekben a PM-es Kocsis-Cake Olivio és Szabó Tímea lett volna a jelölt. A VI-VII. kerületben sajtóhírek szerint Oláh Lajos, a DK parlamenti képviselője, a Hegyvidéken pedig Bauer Tamás DK-alelnök lesz a közös induló.

Szintén a DK nevezi meg a jelöltet Kalocsán, Mohácson, Sárbogárdon, Győrben, Berettyóújfaluban, Esztergomban - ahol eredetileg a PM képviselője, Szilágyi László indult volna -, Szigetszentmiklóson, Kaposváron, Vásárosnaményban és Keszthelyen. 

Szigetszentmiklóson a körzetet korábban ötször megnyerő Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök indul a Gyurcsány-párt jelöltjeként, Kaposváron Kolber István korábbi tárca nélküli miniszter, míg Kalocsán az MTI értesülése szerint Niedermüller Péter, a DK alelnöke.  Az Együtt-PM több, győzelemre esélyes választókerületet megtarthatott, így változatlanul a Bajnai-szövetség állít jelöltet Csepelen és a XVI. kerületben, az egyik szegedi és miskolci körzetben, Egerben, Nagykanizsán és öt Pest megyei választókerületben. Érden az MTI értesülése szerint a Juhász Péterhez hasonlóan a Milla-platformhoz tartozó, volt SZDSZ-es Csőzik László helyett valószínűleg a PM-es Dorosz Dávid indul.

Az Együtt-PM-é maradt a bajai, a gyulai, a szentesi, a mosonmagyaróvári, a debreceni, a nyírbátori, a dombóvári, a körmendi és a balatonfüredi választókerület, valamint a budapesti II. és XXII. kerület. A megállapodásban szintén részt vevő Magyar Liberális Párt egyetlen egyéni körzetben sem állít jelöltet, a pártot így várhatóan csak a közös lista negyedik helyén lévő Fodor Gábor képviselheti a választás után megalakuló törvényhozásban.

Ezerkétszázan veszíthetik el az állásukat a Jászságban

Mintegy 1200 munkavállaló megélhetését veszélyeztetik a Fidesz-kormány MÁV FKG-vel kapcsolatos tervei - olvasható a JászBlogon. A jászkiséri vállalat átalakításával nemcsak a Jászság egyik legjelentősebb, sok embernek munkát adó üzeme szűnhet meg, de fontos bevételektől eshetnek el a települések is. Pócs János fideszes képviselő csak sejtetőleg erősítette meg a híreket, de nem járt közben a kormánynál a cég és a munkavállalók érdekeiért. Szekeres Imre szocialista képviselő szerint az eljárás elfogadhatatlan, és küzdeni kell a cégért és a munkavállalókért, ezért kérdéseket intézett az illetékes miniszterhez.

Még novemberben 3-án számolt be az Új Néplap arról, hogy a kormány a jászkiséri MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG Kft.) teljes átszervezését, sőt, megszüntetését tervezi. Az átalakítások mintegy 1200 ember munkahelyét veszélyeztetik.

A lap akkor megkereste a vállalat vezetését is, ám válaszok nem érkeztek a kérdésekre. A bizonytalanságot Pócs Jánosnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének sem sikerült eloszlatnia, sőt, nyilatkozatában megerősítette az átalakításokkal kapcsolatos sejtéseket. Mint mondta, a kormány célja az, hogy a jászkiséri MÁV FKG Kft. ismét az állami vasúttársaság közvetlen irányítása alá kerüljön.

A nagy múltú jászkiséri MÁV FKG Kft. országos lefedettséggel mintegy másfélezer munkavállalónak biztosít álláslehetőséget, egyúttal megélhetést a dolgozók családjainak. A gépjavító, pályafenntartó és pályafelújító cég meghatározó foglalkoztatói szereppel rendelkezik a Jászságban, az Alsó-Jászság legnagyobb ipari üzeme. Így egy esetleges átszervezés, netán megszűnés eredményeként bekövetkező elbocsátási hullám drámai hatást gyakorolna elsősorban az érintettekre, de a térség gazdaságára is.

Amennyiben ugyanis a céget visszaszerveznék a MÁV-ba – mint azt Pócs János is sugallja –, a MÁV FKG Kft. jászkiséri székhelye és mintegy 1200 fő foglalkoztatása szűnne meg, eltűnne az országos lefedést adó pályakarbantartás, mintegy 20 milliárd forintos árbevétel, valamint az ebből adódó nyereség és helyi iparűzési adó. Nem maradna más Jászkiséren, mint a 200-300 fővel működő gépészet, ami maximum 2-3 milliárd forintos árbevételt jelent.

Az átalakítások kapcsán felvetődött az is, hogy a létszámleépítés helyett inkább belekényszerítenék a munkavállalókat abba, hogy közös megegyezéssel távozzanak, végkielégítés nélkül: a jászkiséri munka helyett Pécsett ajánlanának fel építésvezetői munkát egy-egy munkavállalónak, hogy a vállalhatatlan feltételek miatt ők maguk döntsenek a közös megegyezés mellett. 

Mivel Pócs János nem adott érdemi és megnyugtató válaszokat a kormány céggel kapcsolatos terveiről, a bizonytalanságok eloszlatása érdekében Szekeres Imre országgyűlési képviselő a miniszterhez fordult, és írásban kérdezte Németh Lászlónét a kormány MÁV FKG-vel kapcsolatos terveiről. (A kérdések elérhetők az Országgyűlés hivatalos oldalán: http://www.parlament.hu/irom39/13186/13186.pdf)

A képviselő azt kérdezte a minisztertől, hogy mikor, hogyan és milyen tartalommal kívánják átalakítani a céget, és jár-e ez bármilyen létszámváltozással. Mi indokolja az átalakításokat, hiszen a vállalat nyereségesen üzemel? Módosulhat-e a munkavállalók jövedelme, juttatásaik, illetve munkajogi helyzete?

Németh Lászlóné válaszai [http://www.parlament.hu/irom39/13186/13186-0001.pdf] nem voltak meggyőzőek és egyértelműek, azt azonban megerősítette, hogy a kormány azt tervezi, visszaszervezik a MÁV FKG-t a MÁV-ba. A miniszter ezzel kapcsolatosan csak azt szögezte le, hogy az átalakítások miatt egyetlen munkavállaló sem kerülhet jogilag hátrányosabb helyzetbe, arról ugyanakkor hallgat, hogy anyagilag és a létbiztonság vonatkozásában hogyan változhat a munkavállalók helyzete.

A miniszter válaszából arra lehet következtetni, hogy a jászkiséri telephelyen a gyártó-javító tevékenység 200-300 fős gépészeti üzeme működhetne tovább, töredék árbevétellel, töredék nyereséggel és töredék iparűzési adóval a településeknek.

Szekeres Imre szerint az eljárás elfogadhatatlan. Facebook-oldalán azt írta, hogy „húszéves képviselőségem alatt többször is adódott már olyan helyzet, ami megpecsételte volna a jászkiséri üzem sorsát, de eddig mindig közbeléptem, és sikerült megmenteni. Most sem lesz ez másképp: kormányra kerülve küzdeni fogok azért, hogy a nagy múltú üzem a közel ötven éves szellemi kapacitás megmaradjon az itt élőknek”.