Előfizetés

Sorozatbetörőket fogtak Miskolcon

Lopás gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy csoport ellen, amelynek tagjai csaknem félszáz egyházi épületbe és civil ingatlanba törtek be - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dobi Tamás elmondta, november 12-én Miskolcon betörtek egy templomba, és készpénzt vittek el onnan. A rendőrök azonosították, hétfőn elfogták, majd a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 39 éves szikszói R. Sámuelt és az 53 éves miskolci H. Istvánt.

A nyomozás adatai szerint a páros és három társa Miskolcon, Mályiban és Nyékládházán főleg egyházi ingatlanokba tört be, valamint garázsokból, boltokból tulajdonítottak el használati tárgyakat és készpénzt. Bebizonyosodott, hogy a gyanúsítottak csaknem félszáz hasonló módon végrehajtott bűncselekményt követtek el különböző, nem csak borsodi településeken.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűncselekmények két értelmi szerzőjét, R. Sámuelt és H. Istvánt bűnügyi őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Segítőik, a 45 éves fancsali M. Jolán, valamint a két 17 éves - kiskőrösi és szikszói - gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Gyengült a forint, 303 forintnál az euró

Gyengült szerdán a forint, az eurójegyzés a kora reggeli 302 forintról délután 303 forint fölé emelkedett.

Szerdára virradóra a forintot 302,08 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, délután négy órakor pedig 302,94 forinton. Szerdán az eurójegyzés 301,57 és 303,07 forint között alakult. Az eurót 303 forint felett a múlt hét elején jegyezték legutóbb.    

A svájci frank jegyzése a kora reggeli 247,33 forintról 248,01-re, a dolláré 219,50 forintról 219,71 forintra, a japán jené pedig 2,1340 forintról 2,1425 forintra emelkedett szerda délutánra. Az euró erősödött, a kora reggeli 1,3760 dollár után jegyzése délután 1,3790 dolláron állt.

A lengyel zloty és a cseh korona 0,10, a román lej 0,06 százalékkal gyengült szerdán az euróval szemben, amit délután 4,1845 zloty, 27,4438 cseh korona és 4,4530 lej árfolyamon jegyeztek.