Előfizetés

Megdöbbentő új szabályok a Forma- 1-ben

Sok mindenre fel voltak készülve a Formula-1 rajongói a lebegtetett új szabályokkal kapcsolatban, ám amit végül elfogadott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) F1-es bizottsága, illetve a stratégiai csoport, az vélhetően kiveri a biztosítékot.

Ebből a legfontosabb, hogy 2014-től az utolsó futamon mind az egyéni, mind a konstruktőri versenyben dupla pont jár, hogy az Abu-Dzabi Nagydíjon is legyen még izgulnivaló…

Mindenesetre a stratégiai csoport - melyben Jean Todt FIA-elnök és Bernie Ecclestone F1-főnök mellett a Red Bull, a Ferrari, a Mercedes, a McLaren, a Lotus és a Williams szerepel - például azt elutasította, hogy futamonként kétszer legyen kötelező a kerékcsere, illetve a kocsi súlyának növelése sem nyerte el többek tetszését.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettelről időközben kiderült: apuka lesz, kedvese, Hanna Sprater áldott állapotban van."Boldog vagyok, szeretnénk nyugalomban kiélvezni ezt az örömöt" - fogalmazott Vettel, aki közös gimnáziumi éveik alatt szeretett barátnőjébe.

Az elfogadott javaslatok

- 2015-től bevezetik a költségvetési maximumot a csapatoknál
- Verseny közben a kisebb szabályszegésekért 5 másodperces büntetés jár
- A következő évtől a vb zárófutamán dupla pontokért versenyeznek a pilóták
- Jönnek az állandó rajtszámok, ám az aktuális világbajnok továbbra is az 1-es számot kapj
- Jövő héten hat csapat - a Red Bull, a Mercedes, a Ferrari, a McLaren, a Force India és a Toro Rosso - teszteli majd a Pirelli új abroncsait Bahreinben

Az elvetett javaslatok

- A csapatok visszautasították a Pirelli ötletét, miszerint legyen két kötelező boxkiállás a futamok közben
- A Ferrari, a Mercedes és a Lotus leszavazta azt az indítványt, hogy 10 kg-mal növeljék a kocsik és pilóták megengedett össztömegét

Mennyit ér a milliárdos stadionfelújítás?

Eldőlt, hogy a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében mely labdarúgó-létesítmények mekkora összegből újulhatnak meg.  Az erről szóló törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága múlt csütörtökön készítette el, a kormány pedig hétfőn fogadta el. Ennek értelmében a programra szánt 12,035 milliárd forintos összegből 26 NB I-es és NB II-es futballstadionban hajtanak végre rekonstrukciós munkálatokat.

A legjelentősebb beruházásokat Dunaújvárosban, Gyirmóton és Siófokon végzik majd el, a három településen 600-600 millió forintból újulhat meg a helyi stadion.

Nyolc-nyolc arénát 560, illetve 400 millió forintos értékben modernizálnak, négy félmilliárdos segítségben részesül, két klub sportkomplexumában 120-120 milliós invesztíciót hajtanak végre, míg Mezőkövesden 220 millióból gazdálkodhatnak jövőre.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program "természetesen" nem érinti az olyan kiemelt projekteket, mint a debreceni Nagyerdei vagy az Üllői úti Albert Stadion, miként az Olimpiai Központ is más elbírálás alá esik.

A 2014-es költségvetésben - amelyet várhatóan jövő kedden fogad el az Országgyűlés - szerepel továbbá 4,6 milliárdos célösszeg a szombathelyi és 4,5 milliárdos a székesfehérvári stadionra, valamint 1,75 milliárdot fordítanak a diósgyőrire.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program mindazonáltal úgy ahogy van kidobott pénznek tűnik. Legfőképp azért, mert a kedvezményezett 26 helyszín közül 11 esetében az átlagnézőszám az idén ősszel nem érte el az 1000-et (ötnél az 500-at se), noha hazai meccseket általában kéthetente szokás rendezni.

Másfelől meg azért, mert az előirányzott tételek gyakorlatilag semmilyen érdemleges fejlesztésre nem lesznek elegendőek. Hogy 120 vagy 220 millió forint mire elég, ahhoz érzékeltetésül annyit: a felsőpakonyi Pannon Turfgrass cégtől - amely a tavalyi, lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság több helyszínére szállította a gyepszőnyeget - megtudtuk, egy modern, jó minőségű játéktér ára könnyedén elérheti akár a 40-50 milliós nagyságrendet is...

Mondjuk, ha Tatabányán kicserélik majd a pályát, a 383 néző nyilván roppant boldog lesz, s talán a játék is sokkal zökkenőmentesebbé válik.

Feszült zárszó a BL-ben

Népszava-információ
Publikálás dátuma
2013.12.11. 06:53
Walcott és Vermaelen viccelődik. Pedig az Arsenal megütheti magát Nápolyban FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SCOTT HEAVEY
Egyetlen olyan négyes maradt a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének mai zárására, amelyben még egyik együttes se kvalifikált a nyolcaddöntőre. A F jelű kvartettban kieshet akár a jelenleg éllovas Arsenal is, de akárhogy alakul, búcsúzzon a Napoli vagy a legutóbb döntős Dortmund, valamelyik fél számára a mai nap tragikus lesz.

Az F jelű négyes nagyon durva. Annyira, hogy megtörténhet: három egylet is 12 ponttal zárja a csoportkört. Ehhez az kellene, hogy a Napoli legyőzze otthon az Arsenalt, a Dortmund pedig bevegye Marseille-t. Egyik szkenárió sem elképzelhetetlen. Viszont.

Bajnokok Ligája
Csoportkör, 6. forduló
Kedd
A csoport
Manchester United-Sahtar Donyeck
Real Sociedad-Bayer Leverkusen
Az állás: 1. Manchester United 11, 2. Sahtar 8, 3. Leverkusen 7, 4. Real Sociedad1.

B csoport
Köbenhavn-Real Madrid
Galatasaray-Juventus
Az állás: 1. Real Madrid 13, 2. Juventus 6, 3. Galatasaray 4 (7-14), 4. Köbenhavn 4 (4-11).

C csoport
Olympiakosz-Anderlecht
Benfica-PSG
Az állás: 1. PSG 13, 2. Olympiakosz 7 (7-7), 3. Benfica 7 (6-7), 4. Anderlecht 1.

D csoport
Bayern-Manchester City
Viktoria Plzen-CSZKA Moszkva
Az állás: 1. Bayern 15, 2. Manchester City 12, 3. CSZKA 3, 4. Plzen 0.

Szerda
E csoport
Schalke-Basel (Tv: DigiSport1)
Chelsea-Steaua Bukarest
Az állás: 1. Chelsea 9, 2. Basel 8, 3. Schalke 7, 4.Steaua 3.

F csoport
Napoli-Arsenal (Tv: DigiSport2 – 22.45 órától, felvételről)
Marseille-Dortmund
Az állás: 1. Arsenal 12, 2. Dortmund 9 (9-5), 3. Napoli 9 (8-9), 4. Marseille 0.

G csoport
Austria Wien-Zenit
Atlético-Porto
Az állás: 1. Atlético Madrid 13, 2. Zenit 6, 3. Porto 5, 4. Austria 2.

H csoport
Barcelona-Celtic
Milan-Ajax (Tv: DigiSport2)
Az állás: 1. Barcelona 10, 2. Milan 8, 3. Ajax 7, 4. Celtic 3.

Az angolok csak akkor esnek ki, ha legalább három góllal kapnak ki, hiszen a két csapat londoni összecsapását Arsene Wenger tanítványai nyerték 2-0-ra.

A Dortmund mindenesetre három pont megszerzése esetén mindenképp továbbjut, történjék bármi Olaszországban. De a franciák nyilván nem szeretnék a mezőny egyetlen nullapontos csapataként befejezni idei BL-szereplésüket.

Ráadásul a német egylet nincs túl jó passzban, a hét végén otthon kapott ki a Leverkusentől (0-1), hátránya a Bayer mögött így hat pontra nőtt, a listavezető Bayern München pedig már beláthatatlan messzeségbe került (a bajorok 10 ponttal előzik a sárga-feketéket), ráadásul a gárda "első soros" védelme gyakorlatilag komplett kiesett sérülés miatt.

Robert Lewandowski lengyel gólfelelős - aki egy hónapja nem volt eredményes - mindenestre elképzelhetetlennek tartja, hogy ne jussanak tovább: "Ott leszünk a folyatatásban" - szögezte le. A nápolyi meccsen egyébként Kassai Viktor dirigál majd.

A további három csoport mindegyikében egy biztos továbbjutó már akad: az E-ben a Chelsea, a G-ben az Atlético, a H-ban pedig a Barcelona.

Ellőbbiben érdekelt Szalai Ádám csapata, a Schalke, amely ugyan harmadik, de sorsa saját kezében van: Gelsenkirchenben fogadja az előtte egypontos előnyben lévő Baselt.

A két spanyol szereplő mögött mindkét gruppban nagy lehet a tülekedés, bár az igen meglepő volna, ha a katalánokkal az Ajax lépne a legjobb 16 közé, ez ugyanis azt jelentené, hogy a hollandok győzni tudtak Milánóban.

A madridi csapattal a Zenit és a Porto tartana, kérdés, hogy Diego Simeone játékosai mennyire veszik komolyan a számukra teljességgel érdektelen összecsapást?

A Porto ebben bízhat, meg abban, hogy Bécsben az Austria megtréfálja a szentpéterváriakat is, ahogy tették velük két hete, amikor az újonc pontot rabolt tőlük. Ennél izgalmasabb zárszót remélni sem lehetett volna.