Bezárt benzinkutakat hozhat az új év

Publikálás dátuma
2013.12.10. 10:42
Fotó: K2 Press
Egymás után kapják az ultimátumokat a gazdasági tárcától a kiskereskedelem különböző ágazatai, hogy minél hamarabb végrehajtsák az eddig használt kasszák adóhatósággal közvetlen összeköttetésben lévő online pénztárgépekre cserélését. A minisztérium annak ellenére helyezi kilátásba a különböző büntetéseket, hogy biztosítaná az átálláshoz szükséges időt, illetve műszaki és jogi feltételeket - hangsúlyozzák ágazati szakemberek. Ezúttal a benzinkutak üzemeltetőit fenyegette meg a minisztérium, hogy be kell zárniuk, ha január elejére nem cserélik le a pénztárgépeiket.

Miközben a szaktárca is tisztában lehet azzal, hogy az év legforgalmasabb időszakában lehetetlen az átállás. Különösen akkor, ha maga a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) akadályozza azt. Az NGM ugyanis nem közölte a töltőállomásokkal a pontos gépbeállítási adatokat, és a rendszerek engedélyezése sem történt meg minden típusnál - állítják iparági szakértők. 

Ennek ellenére a minisztérium bezárással fenyegeti a "renitens" kutakat. Így az év elején szép számmal akadhat majd olyan üzemanyagtöltő állomás, amelyet zárva találnak az autósok, annak ellenére, hogy az üzemeltetők igyekeznek mindet megtenni határidőre történő kasszacsere érdeklben.

Az NGM viszont azt közölte, hogy az új pénztárgépek üzembe állításhoz minden feltétel adott, és megerősítette: a mulasztók szankciókra számíthatnak.

Szerző

A NAV Orbán Waterlooja?

Publikálás dátuma
2013.12.10. 06:19
Az Együtt–PM képviselői a büntetést is kockáztatva hívták fel a fi gyelmet az egyre terebélyesedő botrányra FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Az adócsalási botrány többféleképpen - molinón, kérdésként, határozati javaslatként - előkerült az Országgyűlés tegnapi ülésén. A Fidesz továbbra is mindent megtesz, hogy a parlamentben ne vizsgálják érdemben a tényeket.

NAPIREND ELŐTT

- Az emberi jogok mai világnapja alkalmából a családon belüli erőszakkal és a nők hazai helyzetével foglalkozott a hétfőn az országgyűlésben elsőként felszólaló LMP-s Ertsey Katalin. "Még a mandátumát sem kellett visszaadnia annak a képviselőnek, akiről kiderült, hogy megverte élettársát. Aki személyesen kiválasztotta őt Felcsúton, annak egy telefonjába kerülne elérni, hogy mondjon le" - utalt a vak komondoráról hazudó Balogh Józsefre. Említést tett a szigetszentmiklósi esetről, amelyet az elmúlt évek legbrutálisabb családon belüli erőszakos esetének ítélt, és azt javasolta, hogy az ahhoz hasonlót a Btk. büntesse. Rétvári Bence, az igazságügyi tárca államtitkára válaszában arra utalt, hogy a kapcsolaton belüli erőszak bekerült a büntetőtörvénykönyvbe.

- A KDNP-s Aradszki András kérdezett Rétvári államtitkár alá a devizaalapú hitelek bírósági ügyeiről, hogy utóbbi ismét elmondhassa, a kormány nagyon várja a Kúria döntését.

- A jobbikos Dúró Dóra "Rajzoljon napocskát és felhőcskét havi 50 ezer forintért!" címmel arról beszélt, hogy a képzéssel dúsított téli közfoglalkoztatási program egy hét után megbukott. Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkár elismerte, kétszázezer embernek értékteremtő munkát adni télen nem egyszerű feladat. Hozzátette: a képzésben részt vevő százezer fő között vannak olyanok, akik értelmes oktatást kapnak, ezren például hivatásos jogosítványt szerezhetnek.

- Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy a kormány mintegy 180 milliárd forintot költ a futballal kapcsolatos fejlesztésekre. (Lásd másik írásunkat.)

- Kósa Lajos (Fidesz) a gyed-extrát méltatta. Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár korábbi demográfiai adatokat sorolt a 2000 és 2010 közötti időszakból. (Valójában a kedvezőtlen számok a Fidesz-kormány alatt sem javultak.)

INTERPELLÁCIÓK

A szocialista Gőgös Zoltán és Varga Zoltán azt kérdezte, miért teszik tönkre a mezőhegyesi ménesbirtokot. Szerintük a Nemzeti Földalapkezelő több mint 3000 hektár bérleti jogát hirdette meg, olyan területekét, amelyek a vetőmagtermesztés részei. Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára azt mondta, a kormány az állattartást vállaló helyben lakó családi gazdálkodókat támogatja. A választ el nem fogadó Gőgös azt mondta, fiktív lakcímre bejelentett fideszes csalóknak adják oda a földet.

- Bitay az LMP-s Lengyel Szilvia interpellációjára adott válaszban is a családi gazdaságokkal jött, a mostani 50-ről 80 százalékra növelnék részesedésüket.

 - Mi lesz a társasházak lakóival, ha nekik kell majd fizetniük a gázvezetékek kötelező cseréjét, ami milliókat is jelenthet a közösségeknek - kérdezte tegnap Czomba Sándor államtitkártól a szocialista Ipkovich György és frakciótársa Nemény András.
Ipkovich lapunknak arról beszélt, hogy az 1981 előtti gázkészülékeket felül kell vizsgáltatni és a legtöbb esetben kicseréltetni. A kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálat díját a szolgáltató viseli, erről korábban gondoskodott a kormány, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a csere költségeit hajlandó lesz-e a tárca legalább megosztani a társasházak lakóival. Erre ugyan volt halvány ígéret, amit azonban mostanáig nem erősítettek meg. Ezek a többszázezer forintos tételek ellehetetleníthetik a régi építésű lakótelepeken élőket. A két interpelláló képviselő nem a felülvizsgálat, a csere ellen ágál, hanem segítséget szeretne a cserére kötelezett és javarészt napi gondokkal küzdő embereknek. Az államtitkártól azonban nem kaptak megnyugtató választ. 

- Rétvári Bence nem tudta megmagyarázni, hogy miért szavazhatnak majd nehezebben az állandó hazai lakcímű határon kívüliek (mondjuk a Londonban mosogató pesti fiatal), mint a magyarországi lakcímmel nem bírók (például egy csíkcsicsói polgár), az ezt firtató jobbikos Farkas Gergelynek azt válaszolta, hogy milyen érdekes, hogy ugyanazt mondja, mint Gyurcsány.

AZONNALI KÉRDÉSEK, KÉRDÉSEK

Porhintés - mondta lapunknak a kétnapos NAV vizsgálattal kapcsolatban Józsa István. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint egy ezermilliárdra becsült áfacsalási ügyet, amelyikben 60 ezer oldalnyi anyagot kell átnézni, kétnapos vizsgálattal semmit nem lehet kideríteni. Az ellenzéki politikus tegnap azonnali kérdést tett fel Szatmáry Kristóf államtitkárnak, hogy kiderülhessen, miért nem akar érdemben foglalkozni a gyanúsítással a kormány. Miután érdemi választ nem kapott az államtitkártól, aki csak azt ismételte meg, hogy az ügyészségen folyik a vizsgálat, és ki fog derülni az igazság. (Valójában az ügyészség még nem kezdte meg a nyomozást, csak feljelentéskiegészítés folyik.)

Józsa lapunknak kijelentette: beszédes, hogy Orbán Viktor hetek óta csak hárít az ügyben. A szocialisták kezdeményezéseit lesöpörték, az ellenzéki párt azonban eltökéltek, minden eszközt latba fognak vetni annak érdekében, hogy a kormány végül kénytelen legyen kivizsgálni az adócsalás gyanúját. A frakcióvezető-helyettes ismét elmondta: a miniszterelnök nem méri fel a történet súlyát. Azt, hogy a dagadó botrány lehet az ő Waterlooja, de azt sem érzi, hogy ez alááshatja a közbizalmat, amely az adózás alapja. Ha ugyanis az emberek úgy gondolják, hogy Orbán falaz egyes cégeknek, netán a CBA-nak is, amelyik több alkalommal hűségnyilatkozatot tett neki, nem fognak adót fizetni. 

- Vágó Gábor (LMP) arra várt választ, meddig vár az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az adócsalási váddal kapcsolatos vizsgálatokkal. Domokos László elnök ismét hárított (az ÁSZ hivatal, nem nyomozóhatóság), de megígérte: még karácsony előtt közzéteszik a következő féléves ellenőrzési tervüket, amelyben az adóhivatal is szerepel majd. Közölte: eddigi ellenőrzéseik során nem találtak bűncselekményre utaló jelet.

- Gőgös Zoltán szerint az agrárminiszter okolható a mezőgazdasági támogatási előlegek kifizetésének csúszásáért, ami miatt mintegy 35 milliárd forint kifizetése nem történt meg időben. Budai Gyula nem cáfolta a késéseket, szerinte azonban "a szocialistáknak van a legkevesebb joguk megszólalni a témában".

- A hétfői utolsó azonnali kérdést feltevő Kránitz László (MSZP) arról beszélt, hogy a maximált, majd lefelezett árak miatt több kéményseprőcég is a megszűnés határán áll. Pál Béla (MSZP) kérdésében a 8-as út fejlesztését kérte számon. Fónagy János, fejlesztési államtitkár elismerte, hogy a Fidesz-kormány alatt nem építették az utat, de tervezik.

A Fidesz nem akar hallani a NAV-botrányról

"Kit védtek? Ne kamuzzatok tovább NAV-ügyben"- feliratú molinóval jelent meg váratlanul az ülésteremben tegnap az Együtt-PM két független parlamenti képviselője. Szabó Rebeka és Scheiring Gábor a napirend előtti felszólalásokat követően feszítette ki a feliratot, amelyet először a Fidesz frakció felé mutatott. Miután a képviselők kiabálni kezdtek, Kövér László házelnök hangosan közölte: "semmi okot nem látok az izgalomra, a szokásos idétlenkedés zajlik, kérem viseljék türelemmel.

Van, aki sosem nő fel, van ilyen." Kövér még a fideszeseket is rendre utasította, majd jelezte, hogy a két képviselő komoly szankcióra számíthat, amikor Szabó Rebekáék összetekerték a molinót és kimentek az ülésteremből. Néhány perc múlva azonban megjelentek az elnöki pulpitus fölötti páholyban és ott ismét kifüggesztették. Nem sokkal később a teremőri szolgálat képviselői távolították el a molinót. Az Együtt-PM képviselői már több alkalommal kaptak Kövér javaslatára pénzbüntetést, ám ma még nem tudni, hogyan dönt a szólásszabadság korlátozását jelentő szankciók ügyében a strassbourgi bíróság, amelyik ezeket az ügyeket tárgyalni fogja.

Az Országgyűlés este tárgyalta az MSZP határozati javaslatát is a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) érintő botrány kivizsgálására. A négy szocialista képviselő beterjesztette anyag felkérné a kormányt a Horváth András volt NAV-munkatárs nyilvánosságra lépése után azonnal elrendelt, ám mindössze egy hétvége alatt le is bonyolított adóhivatali vizsgálat részleteinek nyilvánosságra hozatalára. Arra is felkérnék a kormányt, hogy vizsgálja meg az adó-ellenőrzési szakember által leírt, a kiemelt adózókat érintő áfacsalási ügyeket, azok NAV-os kezelését, erről tegyen jelentést december 16-ig, és hozza meg a szükséges javaslatokat a NAV működésének korrigálására. A javaslat továbbá felkérné a legfőbb ügyészt az ügyben "esetlegesen induló büntetőeljárások" figyelemmel kísérésére, és arra, hogy december 16-ig, majd azután rendszeresen számoljon be az Országgyűlés illetékes állandó bizottságában. A határozatról lapzártánk után szavazott a parlament, de a fideszes Puskás Imre hozzászólásában nem támogatta a javaslatot.

Szél Bernadett, az LMP képviselője a Népszavának elmondta, a 78 aláírást követően már be is adták a vizsgálóbizottság felállítását javasló határozati javaslatot. Ehhez Tóbiás József, az MSZP frakcióvezetője ugyancsak lapunknak hozzáfűzte, ha a kivételes, sürgős eljárást az Országgyűlés 4/5-ös szavazattöbbséggel  jóváhagyja, akkor a bizottság mához egy hétre már meg is kezdheti a tevékenységét. Így nem kellene a javaslatnak megjárnia a bizottsági utat. A képviselő emlékeztetett rá, hogy az úgynevezett lehallgatási bizottság felállításáról éppen tegnap döntöttek, igaz hogy ez a javaslat a bizottságot is megjárta. Mint emlékezetes, a Fidesz véleménye szerint egy egy évvel ezelőtti módosítás megtiltja a vizsgálóbizottság létrehozását, mert az ügyben hatósági nyomozás folyik. Az ellenzék ugyan vitatja ezt, hiszen az ügyészség még nem rendelt el nyomozást, de a kormánytöbbség a házbizottságban és a plenáris ülésen is megakadályozhatja a testület megalakulását.