Mi lesz a vaskefével?

Publikálás dátuma
2013.12.06. 06:45
A jobboldal régóta feni a fogát az emlékműre, többször követtek el ellene műtárgyhoz méltatlan támadásokat FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Kiváló minőségű alkotás az egykori felvonulási téren lévő Ötvenhatos emlékmű, amit az építkezések miatt vélhetően nem kell lebontani - nyilatkozta Baán László a Múzeum Negyed miniszteri biztosa. Ám a jobboldal régóta feni fogát a Gyurcsány Ferenc által 2006-ban felavatott alkotásra, a beruházás  jó alkalom lehet az eltávolítására.

Azt sejteti a Magyar Nemzet című napilap, hogy a Múzeum Negyed építése következtében eltűnik a vaskefének becézett Ötvenhatos emlékmű az egykori Felvonulási térről, az Időkerékkel egyetemben.

Valójában jelenleg még a tervezés zajlik, az öt múzeum helyét kijelölő pályázatra beérkező elképzelések zömében az emlékművek megtartásával számoltak. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egyelőre nincs végleges döntés arról, hol helyezkednek el majd a közgyűjtemények, ez csak a januárban kiírandó tervpályázat eredményeként születik majd meg, mondta lapuknak Baán László miniszteri biztos.

Az új múzeumok műszaki paraméterei, elhelyezése dönti majd el, hogy végül maradhat-e az Ötvenhatos emlékmű - tette hozzá. Baán elmondta, szerinte kiváló minőségű alkotás az emlékmű, és meggyőződése, hogy az építkezések miatt nem kell azt lebontani.

Arra a kérdésünkre, hogy jobboldalról ugyanakkor nyilván jelentős nyomás helyeződik rá, hogy a beruházás kapcsán végre megszabaduljanak az általuk nem kedvelt alkotástól, a miniszteri biztos azt válaszolta, megérti, hogy sokak számára könnyebben befogadhatóak a figurális alkotásaik, de ez az emlékmű mégis olyan fogalomról beszél, amit az absztrakt művészet nyelvén is érvényesen lehet megfogalmazni, hiszen a szabadság, a hősiesség, az összefogás, sőt maga a forradalom is elvont fogalmak, s ezeket Baán szerint nagyon plasztikusan és magas színvonalon mutatja be az alkotás.

A Városliget rekonstrukciója számol az egykori rondó visszaállításával, aminek útjába lehet az ötvenhatos emlékmű - vetjük fel, ám Baán tájékoztatása szerint a szobor a virágágyásokkal, szökőkúttal díszített tér előtt helyezkedne el, így annak helyreállítását nem zavarja az alkotás.

Az épülő múzeumok kiemelkedő magyar művészeti brandeket jelenítenek meg, mint az építészet, a fotó-, a képzőművészet, a zene. Baán szerint ezek mellett helye van az egyik legfontosabb és legismertebb nemzeti brandünknek, az 1956-os forradalomnak is. Ez is egy érv az emlékmű maradása mellett.

A Medgyessy-kormány alatt állított időkerékről szólva elmondta, a végül félben maradt, funkcióját nem betöltő alkotás sorsát is megvizsgálják. Azt kizárta, hogy megépülne az óra megfordítását lehetővé tevő sín. Baán szerint a műalkotás nem kerül veszélybe, de nem feltétlenül a Ligetben a helye, ahol eddig sem érvényesült túlságosan.

A jobboldal ugyanakkor régóta feni fogát az emlékműre, melyet az Ötvenhatos forradalom ötvenedik évfordulóján, a 2006-ban, heves tüntetések mellett avatott fel Gyurcsány Ferenc. Az emlékműre kiírt pályázatot az i-ypszilon alkotócsoport (Emődi-Kiss Tamás, György Katalin, Horváth Csaba, Papp Tamás) nonfiguratív terve nyerte, mely ellen számos 56-os szervezet tiltakozott. A kormányfő ezért 150 millió forintot biztosított egy másik alkotásra, Csíkszentmihályi Róbert munkáját a Műegyetemnél állították fel.

Az Ötvehatos emlékművet több ízben is vörös festékkel öntötték le, jobboldali politikusok többször hangsúlyozták, eltávolítanák azt. A 2010-es választások előtt

Tarlós István azt nyilatkozta egy internetes lapnak: "Valószínűleg ki kell cserélni ezt a MÉH-telep funkciójú, emlékműnek csúfolt valamit az 56-osok terén a Városligetben. Én azt hiszem, hogy az 56-osok nem arra vágynak, hogy egy halom rozsdás ócskavas állítson emléket nekik. Azt még a legszabadelvűbb gondolkodás és ízlés mellett is nehéz elfogadtatni bárkivel is, hogy annak a rozsdás ócskavasnak a Dózsa György úton valamiféle művészeti értéke van."

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár pedig a Múzeum Negyed kapcsán 2011-ben beszélt az emlékmű esetleges lebontásáról, mely "szerencsétlen helyen és alakzatban" valósult meg. Szőcs a demokratikus kormány alatt állított szobrot a diktatúra emlékművei közé, a Szoborparkba vagy a tököli, volt szovjet laktanya területére költöztette volna át.

Szerző
Frissítve: 2013.12.05. 21:19

Megpróbálták visszafordítani a Kijevbe tartó kárpátaljai tüntetőket

Húsz busszal indultak útnak Kijevbe szerdán kárpátaljai tüntetők, hogy csatlakozzanak a kormány lemondását követelő tüntetőkhöz a fővárosban, de a megyehatáron rendőrök megpróbálták visszafordítani a konvojt - jelentették csütörtökre virradóra kárpátaljai hírportálok.

A mukachevo.net szerint Kárpátaljáról mintegy ötszáz tüntető indult útnak húsz autóbusszal Kijevbe, de este a megyehatáron egyenként tartóztatták fel a járműveket egy közlekedésrendészeti ellenőrzőpontnál, és megpróbálták visszafordítani a buszokat. A rendőröknek mindenféle "bürokratikus kifogásaik" voltak a sofőrökhöz az emberek szállításával kapcsolatosan, de miután a dühös tüntetők a buszvezetők védelmére keltek, kénytelenek voltak továbbengedni őket.

A hírportál szerint a közlekedési rendőröket szemlátomást előre figyelmeztették a konvoj érkezéséről.
A rendőröka buszkonvoj egy részét előzőleg Munkácsnál is fel akarták tartóztatni. Ezeken a buszokon ungvári tüntetők utaztak.
A kárpátaljai tüntetőket megyeszerte toborozták a koordinációs központokon keresztül, amelyek a helyhatóságoknál alakultak meg Ivan Baloga, a megyei tanács elnökének felhívására.