Vadai Ágnes betekintést kér a TEK által végzett adatgyűjtésekbe

 Vadai Ágnes szerdán levélben kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy megtekinthesse a Terrorelhárítási Központban a titkos adatgyűjtéshez használt eszközök beszerzéséről és engedélyezéséről szóló dokumentumokat - jelentette be a politikus. A Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló független képviselő emellett be kíván tekinteni a titkos információszerzés során keletkezett aktákba is.

 Vadai Ágnes egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a TEK eddig is a szürke zónában tevékenykedett, mert "se nem rendőrség, se nem titkosszolgálat, rendőrség és titkosszolgálat egyben". Hozzátette: az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársai kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz a TEK titkos adatgyűjtése miatt, de "nem lettünk beljebb".

Az sem ismert, hogy a Terrorelhárítási Központ az elmúlt években milyen módon számolt be az országgyűlési bizottságokban az általános illetve a titkos adatgyűjtési tevékenységeiről. A képviselő megjegyezte, azt sem lehet pontosan tudni, hogy melyik bizottság lenne az illetékes ebben az ügyben.

Elmondta, hogy kedden telefonon érdeklődött a honvédelmi és rendészeti bizottság titkárságán, de az ott az válaszolták, hogy emlékeik szerint ebben az ügyben még nem hallgatták meg a szervezetet. A nemzetbiztonsági bizottság két kihelyezett ülést is tartott a TEK-nél, majd a szervezet főigazgatója vagy főigazgató-helyettese 2012-2013-ban konkrét ügyekben megjelent a testület ülésein, de a titkos információgyűjtéssel kapcsolatos metódusokról és ellenőrzésekről "nem nagyon számoltak be" - folytatta a politikus.

A képviselő úgy látta, hogy miután a TEK titkos információgyűjtése a magyar polgárokat érintő ügy és ennek civil ellenőrzése nincs megoldva, ezért szükség van arra, hogy valaki betekinthessen az ezekben a témákban készített dokumentumaikba.

Vadai Ágnes azt mondta, az ügy fontosságára való tekintettel akár éjszaka vagy hétvégén is kész ellátogatni a TEK központjába, hogy áttanulmányozhassa az aktákat. Hangsúlyozta, korábban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt, ezért egyrészt rendelkezik C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel, másrészt pedig tisztában van azzal, hogy hogyan kell kezelni a minősített adatokat.

Szerző
Témák
adatgyűjtés TEK

Erre megy el az uniós pénz: köszönni és számolni tanítják a közmunkásokat

Publikálás dátuma
2013.11.27. 13:27
Fotó: Tóth Gergő
Az MSZP szerint a Fidesz-kormány nem teljesítette a munkahelyek teremtésére vonatkozó ígéreteit.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes a szocialisták szembesítő kampányának szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a Fidesz tíz év alatt egymillió új munkahelyet és a fiatalok elhelyezkedésének támogatását ígérte, új állások szinte csak a közfoglalkoztatásban jönnek létre, miközben minden tizedik családban van valaki, aki külföldön dolgozik. 

A fiataloknál a munkanélküliségi ráta 28 százalék, az oktatási rendszer átalakítása pedig tovább csökkenti a hátrányos helyzetű tanulók kitörési lehetőségeit - fűzte hozzá.  A szocialista politikus azt mondta: a közmunkaprogramok csak a foglalkoztatotti statisztikákat javítják, a versenyszférában azonban kevesebben dolgoznak, mint 2010-ben.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke azt mondta: bár a munkanélküliség 10 százalék alatti, ezt ki kell egészíteni azzal, hogy az Orbán-kormány az álláskeresési támogatás folyósítási idejét Európában példátlan módon kilencről három hónapra csökkentette, így sokan ellátás nélkül maradtak, mivel a munkanélküliek átlagosan 19 hónap alatt tudnak elhelyezkedni.

A parlament foglalkoztatási bizottságának elnöke arról is beszélt, hogy a kormány 200 ezer embert foglalkoztatna a téli közmunkaprogramban, felüknek munkát, felüknek képzést biztosítva. Gúr Nándor elmondása szerint azonban csaknem ötvenezer képesítés nélküli embert olyan képzésre íratnak be, ahol csak "köszönni és ötig számolni" tanítják őket. Szerinte a kormány rosszul használja fel az erre a célra szánt európai uniós támogatásokat.

Azt mondta, hogy a minimálbér és a közmunkabér vásárlóértéke is csökkent 2010 óta, a közszférában pedig a kormányváltás óta nem nőtt az illetményalap.

Szerző

Megnyílt a Euronews budapesti irodája

 Kert Attila azt mondta, hogy a Euronews újfajta minőséget hoz a magyarországi hírtelevíziózás piacára, mert ez a csatorna és az általa kínált műsor sokban különbözik attól, amit eddig megszokhattak a magyar nézők.     

Magyarországon nem megszokott még az a fajta látásmód, amelyben a Euronews hírei készülnek - közölte. Hozzátette: ez egy nemzetközi hírcsatorna magyar nyelvű adása, nem pedig egy magyar nyelvű, Magyarországról szóló csatorna.

Szerző
Témák
Budapest Euronews