Előfizetés

Kennedy-évforduló - Harangszó és főhajtás Dallasban

Publikálás dátuma
2013.11.23. 10:41
Fotó: Hulton Archive
Harangszóval és a Dealey Plaza parkban összegyűlt mintegy ötezer ember néma főhajtásával emlékezett meg pénteken Dallas John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök ötven évvel ezelőtti meggyilkolásáról.

A texasi nagyvárosban, ahol első ízben emlékeztek meg hivatalosan az ott fél évszázada elkövetett politikai merényletről, emlékművet avattak fel, amelyre az elnök el nem mondott utolsó, dallasi beszédének zárószavait írták fel.

A megemlékezést a tévécsatornák élő közvetítése miatt országszerte milliók láthatták. Az esős idő miatt a harci repülőgépek tervezett tisztelgése azonban elmaradt Dallasban.

Barack Obama elnök elrendelte, hogy pénteken eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat a hivatali épületek előtt, és azt kérte, hogy honfitársai ugyanezt tegyék az otthonaiknál. Obama november 22-ét a Kennedy elnökről való megemlékezés napjává nyilvánította.

Kennedy sírjánál az arlingtoni katonai temetőben pénteken koszorút helyezett el Eric Holder igazságügyi miniszter. Az elnöki házaspár Bill Clinton volt elnök és Hillary Clinton volt külügyminiszter jelenlétében már szerdán lerótta kegyeletét.

Bostonban a JFK Könyvtár és Múzeum eddig sosem kiállított relikviákat készül bemutatni Kennedy állami temetéséről. Egyebek között közszemlére teszik Jacqueline Kennedy naplóbejegyzéseit, a zászlót, amellyel az elnök koporsóját borították be, valamint azt a nyerget, kardot és csizmát, amelyet a temetési menetben kantáron vezetett, lovas nélküli, Black Jack nevű ló hátára erősítettek. Az intézményben zenei megemlékezést és vetítéseket is tartanak.

A néhai elnök lánya, Caroline Kennedy frissen beiktatott tokiói amerikai nagykövet a külképviselet közleménye szerint szűk családi, baráti körben emlékezett meg a tragikus évfordulóról. JFK-nek a kelet-ázsiai szigetországbeli, ma is élő népszerűségére jellemző, hogy az új misszióvezetőt rocksztárnak kijáró ünnepléssel fogadták a japánok, amikor hintójával kedden a császári palotához hajtott, hogy az uralkodónak átadja megbízólevelét.

A texasi Fort Worthben sokan keresték fel a gyilkos, Lee Harvey Oswald sírját is, amelyen dátum nélkül csak a családnév olvasható. Oswalddal két nappal Kennedy halála után végzett Jack Ruby.

Totális kiúttalanság és életöröm

Az Állampolgári ismeretek című ütős produkcióban tanítják például Magyarország Alaptörvényét. A fiatalok rá se bagóznak. De más társadalmi tanok sem váltanak ki túlzott érdeklődést ebben az osztályban. Saját összezavarodottságuk, szexuális izgalmaik, út nélküli útkeresésük köti le ezeket a diákokat, magukra, mikrovilágukra sem tudnak igazán figyelni, de ebbe a mikrokörnyezetbe persze nagyon is beszűrődik a külvilág rendezetlensége, gyűlölete, agressziója. 

Mark Ravenhill 2004-ben íródott darabja szerint, amit sok tekintetben a magyar viszonyokra alkalmazott Tengely Gábor rendező és Boronkay Soma dramaturg, a MaNNa Kulturális Egyesület és a Zsámbéki Színházi Bázis előadásában, és most a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén láthattuk a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

A nebulók rosszul érzik magukat az osztályban, ami persze országjelkép is, és a tanáruk sem repes az örömtől. Pál András megfáradtnak, elfásultnak mutatja, olyannak, akiben megvan a jó szándék, de nem tud létezni az elkeserítően alacsony fizetéséből, a jelen körülmények között képtelen úgy tanítani, ahogy szeretne, és bár próbál rendet tartani, igyekszik némi morált, etikát, igazságot képviselni, de tisztában van vele, hogy csekélyke eredménnyel kecsegtető szélmalomharcot folytat. Nemigen jut egyről a kettőre, sőt akár kénytelen hátrafelé araszolni.

Az egyik jelenetben rászól az árpádsávos, nagy-magyarországos pólót viselő srácra, aki frázisokat puffogtatva fennen cigányozik. A fiút ez nem különösebben érdekli, éppen elhagyni igyekszik az osztályt, de a tanúr úr utána megy, közli vele, hogy ilyesminek itt nincs helye. Az újnáci srác megrándítja a vállát, láthatóan lepereg róla a pedagógusi intelem, közel sem az az értékrendje, amit az iskola képvisel, ami alól ugyanúgy kicsúszott a talaj, mint a diákok, a tanárok alól. A főszereplő srác, Ivanics Tamás megszemélyesítésében, buzgón és ugyanakkor félelemmel keresi a nemi identitását, gyanítja, hogy homoszexuális, de próbál ennek a gondolatától is menekülni, aztán csak rá kell döbbennie, hogy tényleg az. Iparkodik támpontokat, kapaszkodókat keresni, de nem talál. Majd rálel egy nála már idősebb, befutott partnerre, akit Bercsényi Péter formáz meg egyszerre érzékenynek és cinikusnak is, sértettnek és fellengzősnek, éreztetve, hogy nem lehet végső megoldás, igazi társ a sérülékeny fiú számára.

Ebben a darabban nincs is igazi társ. De még önfeltáró egyedüllét sincs. Az osztályterem, ahol a történet zöme játszódik, üvegfalú, az udvarról be lehet nézni, és általában akad is kárörvendő, kajánkodó leselkedő. Az osztályterem ki is tágul, menő és szegényes lakást egyaránt odaképzelünk. Nagy Mari unott kártyajósként ebben "rendel", hogy eltarthassa a fiát, akivel amúgy képtelen szót érteni. Senki nem tud szót érteni senkivel, de vágy mutatkozik erre, csak hát a vágyak vágyak maradnak. A produkció a majdnem naturalizmusból groteszkbe vált és vissza, a dermesztő helyzetek egyben akár mulatságosak is. A színészek igazi csapatként játszanak, az említetteken kívül még Fige Attila, Gergely Rozália, Kerkay Rita, Krajcsi Nikolett, Mohácsi Norbert, Spiegl Anna, Viktor Balázs ad bele apait-anyait.

A legvégén a főszereplő, akit Tamásnak hívnak, mert valamennyi színész az eredeti keresztnevén szerepel, kiúttalanságában egy játék pisztollyal főbe lövi magát. Ez jelképes lépés, nem az a fontos, hogy folyik-e a vére, hanem az a tragikus, hogy minden lehetőséget megpróbálva, eljutott idáig. Az együttes tagjai pedig már civil ruhában jelennek meg, és éneklik gúnyosan a nemzeti összetartás örömtől sugárzó barackfa dalát, igencsak ellenpontozva ezzel mindazt, amit láttunk.

Tengely Gábor, aki az egyik legtalentumosabb fiatal rendezővé vált, ezt a produkciót 15 éven felülieknek szánta, de dolgozott ő már csecsemők számára éppúgy, mint abszolút felnőtteknek. Szintén a fesztiválon láthattuk az ő rendezésében, a győri Vaskakas Bábszínház produkciójában, Kiss Ottó Csillagszedő Márió című darabját, amelyet öt éven felülieknek ajánlanak. Ez sem mutatja, hogy az élet fenékig tejfel, van benne például válás, csalódás, kétségbeesés bőven, de ebben azért túlteng az életöröm, a pajkosság, a jóízű, fancsali humor, a gyermeki virgoncság. Sipos Katalin és Sisak Péter önmagukban jókedvre derítő, tán leginkább olyan színes, zsákbábukra emlékeztető figurákat terveztek, amelyeknek van kezük, lábuk, fülük, kedvesen torzítottak az arányaik, és alapjáratban tohonyának tűnnek, de amikor megmozdítják őket a színészek, kicsattannak az elevenségtől.

Olyan suták és mégis annyira szerethetőek, mint a játék mackók. A színészek - Csillag Botond, Gergely Rozi, György Zoltán Dávid, Rácz Panni -, végig láthatók, és akkora élvezettel is játszanak velük, mint a rosszcsont kölykök, akár dobálják, ráncigálják őket, összepurparléznak a birtoklásukért, és közben átélnek örömet, bánatot, pindurkori szerelmet, kiábrándulást és egymásra találást szintúgy. Költőien szép produkció, ami a végére veszt ugyan sodró erejéből, kifárad, a figurákban már nincs tán több mozgásvariációra lehetőség.

Fabók Mariann viszont fáradhatatlan. Fabók Mancsi Bábszínháza kezd olyan intézménnyé válni, mint amilyen Kemény Henrik volt, amikor Vitéz Lászlóval járta az országot. Fabók láthatóan sokat tanult tőle, és a vásári bábjáték-hagyományból. Egyszerre több figurát képes mozgatni úgy, hogy közben ő is gyakran megjelenik a paraván előtt, vagy éppen mögötte, fölötte látszik néha a feje, olykor más testrésze, a lába ujja ugyanúgy játszik, mint a feje búbja. Ha kell, rútra maszkírozza magát, máskor pedig megjelenik szép, vonzó, teljes női mivoltában, ebben az esetben frissen vasalt szoknyájú menyecskeként "A székely menyecske meg az ördög" című márkás produkcióban. Minden gyermeki beszólásra flottul, elementáris humorral reagál, vág az agya, mint a borotva. Lellei Pál által tervezett, remekül mozgatott bábjait abszolút partnereivé avatja.

Amit csinál, felnőttek számára is elementáris élmény.

Totális kiúttalanság és életöröm

Az Állampolgári ismeretek című ütős produkcióban tanítják például Magyarország Alaptörvényét. A fiatalok rá se bagóznak. De más társadalmi tanok sem váltanak ki túlzott érdeklődést ebben az osztályban. Saját összezavarodottságuk, szexuális izgalmaik, út nélküli útkeresésük köti le ezeket a diákokat, magukra, mikrovilágukra sem tudnak igazán figyelni, de ebbe a mikrokörnyezetbe persze nagyon is beszűrődik a külvilág rendezetlensége, gyűlölete, agressziója. 

Mark Ravenhill 2004-ben íródott darabja szerint, amit sok tekintetben a magyar viszonyokra alkalmazott Tengely Gábor rendező és Boronkay Soma dramaturg, a MaNNa Kulturális Egyesület és a Zsámbéki Színházi Bázis előadásában, és most a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén láthattuk a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

A nebulók rosszul érzik magukat az osztályban, ami persze országjelkép is, és a tanáruk sem repes az örömtől. Pál András megfáradtnak, elfásultnak mutatja, olyannak, akiben megvan a jó szándék, de nem tud létezni az elkeserítően alacsony fizetéséből, a jelen körülmények között képtelen úgy tanítani, ahogy szeretne, és bár próbál rendet tartani, igyekszik némi morált, etikát, igazságot képviselni, de tisztában van vele, hogy csekélyke eredménnyel kecsegtető szélmalomharcot folytat. Nemigen jut egyről a kettőre, sőt akár kénytelen hátrafelé araszolni.

Az egyik jelenetben rászól az árpádsávos, nagy-magyarországos pólót viselő srácra, aki frázisokat puffogtatva fennen cigányozik. A fiút ez nem különösebben érdekli, éppen elhagyni igyekszik az osztályt, de a tanúr úr utána megy, közli vele, hogy ilyesminek itt nincs helye. Az újnáci srác megrándítja a vállát, láthatóan lepereg róla a pedagógusi intelem, közel sem az az értékrendje, amit az iskola képvisel, ami alól ugyanúgy kicsúszott a talaj, mint a diákok, a tanárok alól. A főszereplő srác, Ivanics Tamás megszemélyesítésében, buzgón és ugyanakkor félelemmel keresi a nemi identitását, gyanítja, hogy homoszexuális, de próbál ennek a gondolatától is menekülni, aztán csak rá kell döbbennie, hogy tényleg az. Iparkodik támpontokat, kapaszkodókat keresni, de nem talál. Majd rálel egy nála már idősebb, befutott partnerre, akit Bercsényi Péter formáz meg egyszerre érzékenynek és cinikusnak is, sértettnek és fellengzősnek, éreztetve, hogy nem lehet végső megoldás, igazi társ a sérülékeny fiú számára.

Ebben a darabban nincs is igazi társ. De még önfeltáró egyedüllét sincs. Az osztályterem, ahol a történet zöme játszódik, üvegfalú, az udvarról be lehet nézni, és általában akad is kárörvendő, kajánkodó leselkedő. Az osztályterem ki is tágul, menő és szegényes lakást egyaránt odaképzelünk. Nagy Mari unott kártyajósként ebben "rendel", hogy eltarthassa a fiát, akivel amúgy képtelen szót érteni. Senki nem tud szót érteni senkivel, de vágy mutatkozik erre, csak hát a vágyak vágyak maradnak. A produkció a majdnem naturalizmusból groteszkbe vált és vissza, a dermesztő helyzetek egyben akár mulatságosak is. A színészek igazi csapatként játszanak, az említetteken kívül még Fige Attila, Gergely Rozália, Kerkay Rita, Krajcsi Nikolett, Mohácsi Norbert, Spiegl Anna, Viktor Balázs ad bele apait-anyait.

A legvégén a főszereplő, akit Tamásnak hívnak, mert valamennyi színész az eredeti keresztnevén szerepel, kiúttalanságában egy játék pisztollyal főbe lövi magát. Ez jelképes lépés, nem az a fontos, hogy folyik-e a vére, hanem az a tragikus, hogy minden lehetőséget megpróbálva, eljutott idáig. Az együttes tagjai pedig már civil ruhában jelennek meg, és éneklik gúnyosan a nemzeti összetartás örömtől sugárzó barackfa dalát, igencsak ellenpontozva ezzel mindazt, amit láttunk.

Tengely Gábor, aki az egyik legtalentumosabb fiatal rendezővé vált, ezt a produkciót 15 éven felülieknek szánta, de dolgozott ő már csecsemők számára éppúgy, mint abszolút felnőtteknek. Szintén a fesztiválon láthattuk az ő rendezésében, a győri Vaskakas Bábszínház produkciójában, Kiss Ottó Csillagszedő Márió című darabját, amelyet öt éven felülieknek ajánlanak. Ez sem mutatja, hogy az élet fenékig tejfel, van benne például válás, csalódás, kétségbeesés bőven, de ebben azért túlteng az életöröm, a pajkosság, a jóízű, fancsali humor, a gyermeki virgoncság. Sipos Katalin és Sisak Péter önmagukban jókedvre derítő, tán leginkább olyan színes, zsákbábukra emlékeztető figurákat terveztek, amelyeknek van kezük, lábuk, fülük, kedvesen torzítottak az arányaik, és alapjáratban tohonyának tűnnek, de amikor megmozdítják őket a színészek, kicsattannak az elevenségtől.

Olyan suták és mégis annyira szerethetőek, mint a játék mackók. A színészek - Csillag Botond, Gergely Rozi, György Zoltán Dávid, Rácz Panni -, végig láthatók, és akkora élvezettel is játszanak velük, mint a rosszcsont kölykök, akár dobálják, ráncigálják őket, összepurparléznak a birtoklásukért, és közben átélnek örömet, bánatot, pindurkori szerelmet, kiábrándulást és egymásra találást szintúgy. Költőien szép produkció, ami a végére veszt ugyan sodró erejéből, kifárad, a figurákban már nincs tán több mozgásvariációra lehetőség.

Fabók Mariann viszont fáradhatatlan. Fabók Mancsi Bábszínháza kezd olyan intézménnyé válni, mint amilyen Kemény Henrik volt, amikor Vitéz Lászlóval járta az országot. Fabók láthatóan sokat tanult tőle, és a vásári bábjáték-hagyományból. Egyszerre több figurát képes mozgatni úgy, hogy közben ő is gyakran megjelenik a paraván előtt, vagy éppen mögötte, fölötte látszik néha a feje, olykor más testrésze, a lába ujja ugyanúgy játszik, mint a feje búbja. Ha kell, rútra maszkírozza magát, máskor pedig megjelenik szép, vonzó, teljes női mivoltában, ebben az esetben frissen vasalt szoknyájú menyecskeként "A székely menyecske meg az ördög" című márkás produkcióban. Minden gyermeki beszólásra flottul, elementáris humorral reagál, vág az agya, mint a borotva. Lellei Pál által tervezett, remekül mozgatott bábjait abszolút partnereivé avatja.

Amit csinál, felnőttek számára is elementáris élmény.