Előfizetés

A maffia célkeresztbe veheti Ferenc pápát

Publikálás dátuma
2013.11.14. 10:50
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MARCO SECCHI
Maffiapénzek útját torlaszolhatja el Ferenc pápa, így megeshet, hogy a dél-olasz bűnszövetkezet potenciális célpontjává válhat.

A calabriai maffia, a Ndrangheta célpontjává válhat Ferenc pápa egy vezető ügyész szerint, idézi a Huffington Postot a hvg.hu. (A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja el.) Az 55 éves Nicola Gratteri, aki maga is rajta van a maffiacsoport feketlistáján, és ezért évtizedek óta rendőrségi védelem alatt áll, azt mondta: a Ndrangheta meglehetősen idegesen figyeli a pápa egyházügyi reformjait.

Korábban a maffia rendszeresen használta az egyházat pénzmosásra, így az egyházfőt most többek között az sodorhatja bajba, hogy a Vatikánban leépíti a gazdasági erővonalakat. A gazdasági megújulás részeként a pápa világi szakértőkből álló bizottságot nevezett ki a Vatikán gazdasági-adminisztrációs működésének reformjára. Ferenc pápa nemrég a borítékba rejtett csúszópénzzel kezdődő, kábítószerként terjedő korrupció ellen emelte fel szavát. Az egyházfő pogány istennőnek nevezte a kenőpénzt, és hangsúlyozta, hogy a ma már szokássá vált, súlyos bűnnek számító korrupció megfosztja az embert a méltóságától.

Az ügyész szerint Dél-Olaszországban a szervezett bűnözés tagjai mindig szoros viszonyt ápoltak a helyi egyházi vezetőkkel. Ahogy fogalmazott: "Mielőtt a Ndragheta tagja megöl valakit, imádkozik, és megcsókolja a rózsafüzérét."

Nem vicc: Egy emberi lábszárral a szájában robogott haza a csavargó kutya

A gazda elásta a lábszárat, amit kutyája hozott haza, mert attól félt, gyilkossággal gyanúsítják.

A 93 éves washingtoni Bill Flowers nem tudta mit tegyen, amikor kutyája hazaállított egy emberi lábbal, idézi az ausztrál News-t a Bors. A férfi végül felrakta az udvarán lévő farakásra, hogy az állat ne érje el, majd két nap múlva úgy döntött, elássa. A bácsi attól félt, ha értesíti a rendőröket, ő viszi el a balhét, vagyis ő megy börtönbe. Azonban a lánya idő közben meglátogatta, és addig nyúzta az apját, amíg a férfi mégiscsak értesítette a hatóságokat. A kiérkező rendőrök a kutyára tettek egy nyomkövetőt, hátha megtalálják a test többi részét, illetve keresőkutyákat is bevettek.