Megint botlott az Öreg Hölgy

Publikálás dátuma
2013.11.06. 06:57
Casillasnak tegnap is sokat köszönhetett a Real Madrid FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ CLAUDIO VILLA
Túl sok gól nem esett tegnap a labdarúgó Bajnokok Ligája 4. fordulójának keddi játéknapján, ám a Juventus-Real Madrid összecsapás (2-2) fantasztikus irama sok mindenért kárpótlást jelentett. Ma sem maradunk rangadók nélkül: a Milan Barcelonában, az Arsenal Dortmundba látogat. 

Manchesterben több gól született a szünetig, mint az összes többi meccsen együttvéve. A City Agüero vezérletével gyorsan háromgólos előnybe került (kettőt maga vállalt, egyet előkészített), majd a fordulás előtt a CSZKA Moszkva szépített. Ez ugyebár négy találat. Ezen kívül Vidal büntetőből vette be a Real Madrid kapuját, a Köbenhavn a norvég Braaten villanásával lepte meg a Galatasarayt, valamint a görög Olympiakoszt előnyhöz juttatta Manolasz a Benfica ellen.
Nagy volt a tét, mi tagadás!

Talán a nap rangadóján, a Juve-Real Madridon (fotók itt!) mutatkozott ez meg leginkább, ahol a hazaiak sokáig roppant óvatosak voltak, érezhetően tartottak a spanyolok villámgyors kontráitól, főleg, hogy Carlo Ancelotti vezetőedző Benzema mellé Cristiano Ronaldót és a nem különben sprinter típus Gareth Bale-t is pályára vezényelte, a fedezetsorban pedig Modric, Xabi Alonso és Khedira igyekezett egyensúlyt teremteni.

Bajnokok Ligája Csoportkör, 4. forduló

Kedd
A csoport
Sahtar Donyeck-Bayer Leverkusen 0-0
Real Sociedad-Manchester United 0-0
Az állás: 1. Manchester United 8, 2. Bayer 7, 3. Sahtar 5, 4. Real Sociedad 1.

B csoport
Juventus-Real Madrid 2-2
Köbenhavn-Galatasaray 1-0
Az állás: 1. Real Madrid 10, 2. Galatasaray 4 (6-10), 3. Köbenhavn 4 (3-8), 4. Juventus 3.

C csoport
PSG-Anderlecht 1-1
Olympiakosz-Benfica 1-0
Az állás: 1. PSG 10, 2. Olympiakosz 7, 3. Benfica 4, 4. Anderlecht 1.

D csoport
Viktoria Plzen-Bayern München 0-1
Manchester City-CSZKA Moszkva 5-2
Az állás: 1. Bayern 12, 2. Manchester City 9, 3. CSZKA 3, 4. Plzen 0.

A három kör után is csupán kétpontos olaszok azonban nem tehették meg, hogy ezen a meccsen pontokat veszítsenek, úgyhogy fokozták a nyomást. Iker Casillas meghálálta ugyan a bizalmat (mármint, hogy kezdett), Pepe ügyetlenkedése és Llorente kiváló fejesekor igazolta, továbbra is világklasszis, de akkor semmit nem tehetett, amikor Varane - elhamarkodottan - 11-est érően szabálytalankodott Pogbával szemben, majd Vidal a labda mögé állt.

A térfélcserét követően a Juve jó olasz csapathoz méltón igyekezett ráülni az eredményre, Vidal például az ellenfél 16-osától játszott hazafelé, a felezővonal környékéről ezzel próbálkozott Caceres is, ám az uruguayi hibázott, aminek az lett a vége, hogy Cristiano Ronaldo egyenlített (1-1). Négy meccs, nyolc gól, nem akármilyen mutató…

A folytatásban Casillas újabb bravúrral tartotta meg a Real előnyét, majd Bale egyéni akciója után már a vendégek vezettek (1-2). De az "Öreg Hölgy" nem siránkozott, Llorente fejjel egalizált - micsoda meccs, egek! Még úgy is, hogy az eredmény már nem változott.

A program alapján ma sem fogunk unatkozni. Az AC Milan speciel Barcelonába látogat, ahol rendre gólgazdag partikat vívnak, amikor a lombardiaiak a tavasszal Katalóniában vizitáltak, 4-0-ra kikaptak. Igaz, akkoriban Messi káprázatos formában volt, most meg arról szólnak a vele kapcsolatos hírek, hogy négy bajnoki óta nem talált a kapuba, márpedig ilyesféle legutóbb 2011 áprilisában fordult elő vele.

Szintén izgalmasnak ígérkezik az Arsenal dortmundi vendégszereplése, már csak azért is, mert ha az ágyúsok tovább akarnak jutni, akkor ponto(ka)t kellene szerezniük. Csakhogy a gárda német középpályása, Mesut Özil szerint ez már csak azért sem lesz egyszerű, mert a legutóbb a BL döntőjéig eljutott sárga-feketék soha nem voltak még annyira jó formában, mint mostanság.

A G csoportban az Atlético bebiztosíthatja helyét az egyenes kieséses szakaszban, ehhez azt az Austriát kell legyőznie, amelyet két hete Bécsben 3-0-ra vert (a mérkőzést Vad II István vezeti).
Szalai Ádám csapata, a Schalke a Chelsea vendégeként igyekszik helyt állni. José Mourinho együttese két hete 3-0-ra diadalmaskodott Gelsenkirchenben, igaz, az akkor duplázó Fernando Torres combizom-húzódása miatt nem állhat a hazaiak rendelkezésére.

De hogy ez előny lesz vagy hátrány az angolok számára, azt az olvasók megítélésére bízzuk...

Lotus: most már Hülkenberg kell

Úgy tűnik, végleg eltűnnek a gazdasági viharfelhők a Lotus Forma-1-es csapata fölül, ugyanis az istálló menedzsmentje és a Quantum Motorsports megegyezett egymással, és utóbbi a gárda 35 százalékának a tulajdonosává válik.

A megállapodás egyben azt is jelenti, hogy az új befektető-kisebbségi tulajdonos egyrészt kifizeti Kimi Räikkönen elmaradt fizetését - ez körülbelül tízmilliós összeg, természetesen euróban -, majd leigazolja a sportág egyik legnagyobb ígéretének tartott Nico Hülkenberget.

A német érkeztével viszont bezárul az ajtó Pastor Maldonado előtt, aki venezuelai támogatói révén majd' 50 millió euróval gazdagította volna a Lotus büdzséjét.

"Bízunk abban, hogy Kimi Räikkönen utóda Nico Hülkenberg lesz. A szerződése elő van készítve, reméljük, hogy nemsokára aláírja azt. Nicóban öt, hét jó év még biztosan van, ami egy jó autóval elég lehet arra, hogy a legjobbak közé emelkedjen!" - jelentette ki a befektetői csoport vezetője, Mansoor Ijaz.

Hülkenberg végre megnyugodhat, és ha a Lotus folytatja azt a fejlődését, amit az elmúlt két esztendőben produkált, akkor a német tényleg egy igazi nagycsapat versenyzője lehet. Ráadásul ő nem éppen az anyagiasságáról híres.

"Szinte biztos, hogy Kimi sokkal több fizetést kap, mint én. Tudom, egy ideális világban csak a teljesítmény és a tehetség számítana, de jelenleg ez nem így működik!" - közölte Hülkenberg.

Frissítve: 2013.11.05. 21:37