Roma győzteseket hirdetett az Emmi

Országszerte 142 pályázó nyert el támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) roma kulturális pályázatán, amelyet az idén 50 millió forintos keretösszeggel írtak ki.

 Kovács Zoltán, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatón hirdette ki a roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására kiírt pályázat eredményét.

    Az idén - a tavalyihoz képest - mintegy másfélszeres keretösszeggel írták ki a pályázatot, a nyerteseket költségvetési forrásból támogatja a minisztérium. A 251 beérkezett pályázatból 142 nyert el támogatást, 13 jelentkező pedig tartaléklistára került - tette hozzá.

Szerző
Témák
roma győztes

MSZP: a munkanélküliek több mint fele semmilyen ellátást nem kap

A munkanélküliek több mint fele semmilyen ellátást nem kap - mondta el Gúr Nándor MSZP-alelnök.

Hozzátette: bár a kormány "dicshimnuszokat zeng" a foglalkoztatottsági adatokról, a 15 és 24 év közöttiek 27,4 százaléka munkanélküli.
A parlament foglalkoztatási bizottságát vezető szocialista politikus kiemelte, hogy a munkanélküliek több mint fele nem kap ellátást, egyharmaduk segélyben részesül, és csak alig több mint tíz százalékuk jut hozzá álláskeresési támogatáshoz.
Kitért arra is, hogy minden korábbinál hosszabb, 19 hónap a munkanélküliség átlagos időtartama, miközben a kormány kilencről három hónapra csökkentette az álláskeresési járadék folyósítási idejét.

Gúr Nándor szólt arról is, hogy a pénzügyi-gazdasági válság 2008-as kezdetén 328 ezer regisztrált munkanélküli volt, az elmúlt negyedévben pedig 434 ezer, és kevesebben is dolgoznak ma, mint a válság öt évvel ezelőtti beköszöntekor.
Az MSZP alelnöke a bajai videoüggyel kapcsolatos kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a szocialisták minden igaztalan vád miatt jogi úton vesznek elégtételt.