Előfizetés

El Clásico: Csak semmi pánik!

S. A.
Publikálás dátuma
2013.10.26. 07:57
Félő, hogy az elmúlt évekhez képest ugyanilyen érzelem- és lapgazdag meccset vív majd a Real és a Barca FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IM
Az ebben az idényben még minden sorozatban veretlen FC Barcelona labdarúgócsapata hárompontos előnnyel várja a szombati El Clásicót, azaz a katalán sztárgárda és az ősi rivális Real Madrid összecsapását. Csakhogy míg Ronaldóék az elmúlt két találkozón nyertek, a katalánok két döntetlennel mennek neki a szombati rangadónak. A katalánok edzője azonban csitítja a kedélyeket: csak semmi pánik!

A Real Madrid ünnepi hangulatban tölti ezeket a napokat. No, nem Cristiano Ronaldót éltetik - bár megtehetnék -, hanem a fővárosi csapat egykori magyar legendáját, Puskás Pancho Ferencet. Csütörtökön maga a klubelnök, Florentino Pérez méltatta a ballábas magyar futball-legendát és a csapat valdebebasi sportcentrumának főbejáratánál felavatta Puskás mellszobrát. Mint avatóbeszédében elmondta: "Puskás 30 éves már elmúlt, amikor hozzánk került. Nem sokan gondolták, hogy a legkedvesebb játékosok egyike lesz. Sokan, sok klub hívta, de ő ezekre nem figyelt, hiszen részese akart lenni a Real Madrid történelmének. Játéka maga volt a látvány. Egy mitikus, varázslatos magyar csapatnak volt a nagy alakja, akik elkápráztatták a világot."

Megnyílt a Puskás-kiállítás

Ünnepélyes keretek között tegnap megnyitották a Real Madrid otthonában, a legendás Santiago Bernabeu Stadionban a Puskás-kiállítást, amely az Aranycsapat kapitányának pályafutását mutatja be. A meghívott vendégek - többek között Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Simicskó István sportért felelős államtitkár és Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója - együtt sétáltak végig a felbecsülhetetlen értékű trófeákat, mezeket, cipőket, elismeréseket őrző termeken. A gazdag gyűjteményben megtalálható az olimpiai aranyérem, a világbajnoki ezüstérem, a színezüstből készült BEK- és spanyol bajnoki trófeák, a Világkupa kicsinyített mása vagy a spanyol gólkirálynak járó négy Pichichi-trófea.
A madridi Puskás-hetek keretein belül a kiállítás november 25-ig, a londoni 6-3-as magyar győzelem 60. évfordulójáig lesz látható. A közel két éve Spanyolországból Magyarországra hozott Puskás-hagyaték egy részét is meg lehet tekinteni, többek között látható Puskás első madridi szerződése, valamint az egyik királykék Real-meze is. Az Aranycsapat legendás kapitánya 1958-tól 1967-ig szerepelt a Real Madridban, 179 mérkőzésen 154 gólt szerzett. Az együttessel többek között hatszor nyert spanyol bajnokságot, valamint háromszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

A spanyol sportsajtó is méltóképpen emlékezett meg a november végéig tartó Puskás-hetekről, de azért a Marca a mai legendáknak is bő helyet szentelt, tüzelvén a szurkolókat a szombati mérkőzésre. A szokásokhoz hasonlóan ezúttal is a két csatársztár, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo személyesítette meg az El Clásicót. Messiről Frank Rijkaardot, a Barca korábbi vezetőedzőjét faggatták a kollégák, hiszen ő állította be először az akkor még kölyökképű argentint a felnőtt csapatba még 2004-ben. Aki azóta élő legendává vált.

Az argentin televízióban egy sorozat fut Messi életéről Mundo Leo címmel, s a hírveréshez Rijkaard is hozzábiggyesztett egy fejezetet. "Messinél nincs komplexebb futballista. A bemutatkozás pillanatától tudtuk, hogy egyedülálló tehetség" - emlékezett vissza a holland edző a kilenc évvel ezelőtti időkre, hozzáfűzve: Messi már akkor olyan mentalitással rendelkezett és olyan vehemenciával vetette bele magát a játékba, mint manapság. Csak egyvalami érdekelte: hogy kimenjen a pályára és rúghassa a labdát. Egyszerűen futballistának született."

No, ilyen zseni azért a másik oldalon is akad. Aki ráadásul kirobbanó formában van, s a szerdai BL-meccsen egy duplával hangolt a szombati El Clásicóra. Természetesen Cristiano Ronaldóról van szó, aki rekordot állított be azzal, hogy három BL-meccsen hét gólt lőtt, csakúgy, mint az eddigi csúcstartó, Filippo Inzaghi. S ott áll a harmadik helyen azon az emelvényen is, amelyen minden idők legjobb BL-góllövői foglalnak helyet: Raúl és Messi mellett.

De azért az több mint bájos, hogy a spanyol sajtó nem annyira Ronaldo játékos zsenialitásáról, hanem emberi nagyságáról tájékoztatja az olvasót. Nem is akárkinek az interpretálásában: maga a barátnő, Irina Sejk mesél a párizsi Vogue magazinban Cristiano intelligenciájáról, s főleg empátiájáról. "Nagyon jól érzem magam a kapcsolatunkban. Tökéletesen támogat, mindig ott áll mellettem, és tudja, hogyan tegyen boldoggá. Tökéletesen megért engem és támogat a munkámban, ami nagyon fontos nekem. Néha el tudom veszíteni az önbizalmamat, Cristianóban pedig megvan az a türelem, amelyre a személyiségemnek szüksége van, és én is mindent megteszek, hogy ahol csak tudom, segítsem őt."

Egy apró epizód, ami magyarázattal szolgálhat Ronaldo kiegyensúlyozottságára. De vajon elég lesz-e Cé Ronaldo kirobbanó formája a Barca legyőzésére? Szombaton a két csapat történetének 225. hivatalos egymás elleni találkozóját rendezik, az eddigi meccseken a 90 Real Madrid-győzelem mellett 48 döntetlen és 86 Barcelona-diadal született. S az utóbbi években inkább a katalánok oldalára billen a mérleg. Noha a Barca pillanatnyi formája nem a legacélosabb, azért Gerardo Martino, a Barca argentin vezetőedzője - a két legutóbbi döntetlenre is utalva - így nyugtatja a szurkolókat: Csak semmi pánik!

Hasonló véleményen van Carlos Puyol is, aki hosszabb sérülés után játékra jelentkezett, s természetesen nem szívesen hagyná ki az El Clásicót. Puyol a madridi Marcának nyilatkozva vérbeli profiként az argentin mestert dicsérte, aki sérülése alatt is végig mellette volt, önbizalmat öntve a katalánok kapitányába. Akire bizony nagy szüksége lehet a Milánóban is bizonytalankodó Mascheranónak, együtt talán megfékezhetik a két szélen robogó madridi expresszt: Ronaldót és Bale-t. Utóbbi a jelek szerint felépült kisebb sérüléséből, s minden bizonnyal részese lehet a 225. El Clásicónak.

Partnerség és menekültügy is téma volt a csúcson

Alá fogják írni az EU-ukrán társulási megállapodást - vélekedett Dalia Grybauskaite litván államfő az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozása után. Az esemény helyszínéül  a november 28-29-i vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozót jelölte meg, ahol Ukrajnával megszülethet az átfogó szabadkereskedelmi egyezményt is tartalmazó társulási megállapodás is. E tekintetben Magyarország a többségi állásponttal értett egyet a brüsszeli EU-csúcson.

A pénteki brüsszeli uniós csúcs résztvevői megállapították, hogy a következő nagy versenyképességi kérdés a digitalizáció. A digitális gazdaság azért került napirendre, mert az uniós vezetők megítélése szerint mára egyre inkább teret veszít Európa, noha egykor vezető volt ezen a területen. Becslések szerint a digitális közös piac megteremtése négy százalékkal dobhatná meg az EU bruttó hazai termékét (GDP), míg a távközlési piac széttöredezettsége 110 milliárd euró többletköltséget jelent az EU tagállamai számára összesen. A cél ezen a téren, hogy több befektetés valósuljon meg a digitális gazdaságban, a vállalkozásoknak és a fogyasztóknak egyaránt kedvező egységes digitális piac jöjjön létre, s az európaiak is jobban ki tudják használni a digitális piac kínálta lehetőségeket, eszközöket.

Egyes részterületen vannak bizonyos tagállami fenntartások . Magyarország például - az uniós csúcson résztvevő Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatása szerint - nem akarja átadni az uniónak a rádiófrekvenciák értékesítésének és működtetésének a jogát, "de koordinációra hajlandó". Ugyanís mind a magyarok, mind a britek erősebbnek vélik a saját adatvédelmüket annál, amit az unió közösen hozna létre - mondta.

A menekültkérdést illetően a kormányfő elmondta, hogy sikerült a csúcstalálkozón érvényesíteni a közép-európai szempontokat. "Mindenki Lampedusáról meg a tengeri szerencsétlenségekről beszél, de a nyomás nemcsak ott nőtt meg, hanem a szárazföldön is" - hangsúlyozta Orbán, kiemelve, hogy ez különösen súlyosan érinti Magyarországot. Hivatkozott a legutóbbi negyedévben beadott menedékkérelmek számát áttekintő statisztikai adatokra. A legnagyobb arányú növekedés Málta és Svédország után Magyarországon volt tapasztalható. Lakosságarányosan Magyarország "már a dobogón van" az EU-ban a beadott kérelmek számát illetően - közölte.

"Akik életveszélyben vannak, és politikai okokból kérnek menedékjogot, azoknak meg kell adni, a többieket pedig nem kell befogadnia Magyarországnak" - szögezte le álláspontját a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági bevándorlókat vissza kell juttatni oda, ahonnan jöttek.

Orbán Viktor beszámolt arról, hogy a gazdaságpolitikai kérdések áttekintése során az EU-csúcson sikerült eredményeket elérni abban a tekintetben, hogy a szociális és az adóügyi kérdések továbbra is nemzeti hatáskörben maradnak.
Kérdésre válaszolva Orbán Viktor közölte, hogy a Mol ügyéről nem folytatott tárgyalást horvát hivatali partnerével, hiszen a kérdést nem politikai szinten kell kezelni, hanem gazdasági és jogi tárgyalások révén lehet rendezni.