Előfizetés

Szalmonella-járvány tört ki az egyik enyingi általános iskolában

Gyomor és bélrendszeri tünetekkel, hasmenéssel, hányással, lázzal járó megbetegedések fordultak elő az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói között - közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal.

A múlt szerda óta összesen százan jelentkeztek ilyen tünetekkel orvosnál és az eddig elvégzett vizsgálatok 16 beteg székletéből szalmonella baktériumot mutattak ki – olvasható a közleményben, amely szerint a kormányhivatal a múlt csütörtökön értesült a megbetegedésekről.

Több esetben kórházi kezelés is szükségessé vált. A betegek közül 11 jelenleg is kórházban van. A jelentős számú hiányzás miatt az iskola igazgatója saját hatáskörében rendelt el tanítási szünetet a múlt pénteken.
Az eddigi járványügyi vizsgálat felvetette az ételfertőzés gyanúját. A további megbetegedések elkerülésére a főzőkonyha működését felfüggesztették, mivel a helyszíni vizsgálatokon konyhatechnológiai hiányosság derültek ki.
A népegészségügyi szakemberek az iskolában teljes körű fertőtlenítő nagytakarítást rendeltek el, továbbá felhívták a figyelmet a higiénés rendszabályok fokozott betartására.

A hiányosságokról a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonság és Állategészségügyi Igazgatóság vizsgálatában megállapította, hogy a tálalókonyha engedély nélkül működik, a kézmosóknál nincs meleg víz, a mosogatását nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő gyakorlat szerint végzik, továbbá a dokumentáció is hiányos.
A főzőkonyhán a higiénia és dokumentáció hiányosságait tapasztalták. Azonosíthatóság és nyomon követhetőség hiánya miatt azonnali hatállyal elrendelték mintegy 30 kilogramm fagyasztott hús forgalomból való kivonását, és a működést a hatóság további intézkedéséig felfüggesztették.
A két konyháról összesen 36 mintát vettek. Ezek laboratóriumi vizsgálata még tart.

Bajai választás - A szocialisták már csütörtökön feljelentést tettek

 Az MSZP amint birtokába került, vagyis már csütörtökön feljelentést tett a bajai videofelvétel miatt - közölte Török Zsolt, a párt szóvivője, megismételve: nem a szocialisták rendelték meg a felvételt és nem vettek részt a készítésében sem.

Azt mondta: az MSZP eleget tett kötelességének, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes rögtön a hatóságokhoz fordult, miután ismeretlenek eljuttatták a szocialista párt székházába a választási csalás gyanúját felvető videót. Hozzátette: a hvg.hu-n csak pénteken jelent meg a felvétel, és az MSZP is csak ezt követően tartott róla sajtótájékoztatót.

    Török Zsolt nem nevezte meg, hogy ki vette át a videofelvételt a párt székházában, de állítása szerint nem politikus. Arra sem adott választ, ki juttathatta el azt az MSZP-hez, ám jelezte: naponta kapnak névtelen forrásból származó információkat. Hozzátette: a rendőrség is azt tudatta, hogy a felvétel közvetítőkön keresztül jutott el a szocialisták székházába.

    A szóvivő a hatóságokat arra szólította fel, tegyenek meg mindent, hogy mielőbb kiderüljön, ki és milyen céllal rendelte meg, illetve készítette a szóban forgó videofelvételt. Arra a kérdésre, hogy kételkedtek-e a felvétel hitelességében, igennel válaszolt, és hozzátette: azért fordultak a rendőrséghez, hogy kiderüljön, mi a valóság.
    Török Zsolt közölte továbbá, hogy mivel Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető valótlanságokat fogalmazott meg a szocialista pártról, jogi eljárást indítanak ellene.

    Arra a felvetésre, hogy a bajai felvételt a Demokratikus Koalíció egyik tagja készíthette, az MSZP-s politikus úgy reagált: amikor hétfőn reggel "ezzel szembesítették, nem kapott levegőt", és azóta sem találja a szavakat. Egyúttal rögzítette: a szocialista párt lezárta a szövetségesi tárgyalásokat, és nem folytat megbeszéléseket Gyurcsány Ferenc pártjával.

    A hvg.hu-ra pénteken került fel egy videofelvétel, amelyen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, s további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte: megrendezett a hamisítványként leleplezett bajai videofelvétel. A nyomozó hatóság már azonosította és tanúként kihallgatta a felvétel készítésénél jelen lévő hat embert. Közölték, a felvétel mobiltelefonnal, nem rejtett módon egyikük házában készült két nappal a megismételt időközi önkormányzatiképviselő-választás után. A rendőrség tájékoztatása szerint a videót rögzítő memóriakártya tartalmát október 16-án kiírták egy CD-lemezre, azt egy, a felvétel készítésekor is jelenlévő ember átadta egy ismerősének, aki egy további közreműködővel közösen elvitte a Magyar Szocialista Párt székházába, ahol két embernek adták át.