Előfizetés

Pokoli helyzet a vörös ördögöknél

Zlatan Ibrahimovic megint olyan gólt szerzett, amilyet csak ő tud, továbbra is szenved a Manchester United, miközben az Arsenal menetel. Akárcsak a Roma, amely ezúttal szerencsével nyert rangadót a Napoli ellen. A Barcelona megtorpant, de mivel az Atlético elveszítette veretlenségét, egyedül áll az élen. Futballkörkép Európából, ez történt a vb-selejtezők után.

Premier League

Változás történt a dobogón: a Chelsea megelőzte a Liverpoolt, miután a londoniak otthon nagyon simán, 4-1-re verték a Cardiffot - José Mourinho így is talált okot, hogy főszerepbe kerüljön: a lelátóra küldték, mert kiakadt az időhúzáson -, míg a vörösök 2-2-re végeztek Newcastle-ben, ahol a hazaiak majd egy órán át emberhátrányban voltak.

Az élen viszont nincs változás, az Arsenal sem a vb-selejtezős szünettel, sem mással nem foglalkozik, csak hozza a meccseket, ráadásul pazar játékkal. Ezúttal a Norwich volt a szenvedő fél.

A 4-1 során Giroud két assziszttal, Özil két góllal vétette észre magát, ám a legszebb az első volt: Wilshere pompás akció végén talált be, erről Arsene Wenger azt mondta, ilyet ő még nem látott...

Az Old Traffordon is ritkaságok történnek, csak éppen negatív értelemben. A Manchester United csupán 1-1-re végzett a Southampton ellen.

A vendégek ugyan a 89. percben egyenlítettek, 1-0-nál Rooney és Van Persie is eltalálta a felső lécet, ám hogy a címvédő nyolc kör után nyolc pont hátrányban legyen a listavezetővel szemben, az legalábbis váratlan. David Moyes menedzser számára a munka a vörös ördögöknél kezd pokolivá válni…

További eredmények (8. forduló): Everton-Hull City 2-1, Stoke-WBA 0-0, Swansea-Sunderland 4-0, West Ham-Manchester City 1-3, Aston Villa-Tottenham 0-2. Az élmezőny: 1. Arsenal 19, 2. Chelsea 17 (14-5), 3. Liverpool 17 (13-7).

Bundesliga

A 9. fordulót hihetetlen események vezették fel: még péntek este a Bayer Leverkusen a Hoffenheimnél 2-1-re nyert, és ezzel az élre állt. Csakhogy a vendégek úgy alakították 2-0-ra az állást, hogy Kiessling fejese után a labda az oldalhálón keresztül, kívülről jutott a kapuba.

A bíró nem észlelte a dolgot, gólt ítélt, a gyógyszergyáriak pedig az élre álltak. A címvédő Bayern, valamint a Dortmund ezzel nem foglalkozott - a Hoffenheim annál inkább, óvást nyújtott be -: a bajorok hátrányból fordítva 4-1-re verték a Mainzot, a sárga-feketék pedig Reus 8. percben, 11-esből elért találatával múlták felül a Hannovert, mindkettő otthon lépett pályára.

A Hannoverben Huszti végig pályán volt, és csapata egyik legjobbjaként se tudta társait legalább egy ponthoz segíteni. Szalai Ádámék Braunschweigben éltek át drámát: az újonc kétszer vezetett, mégis kikapott - a 90. percben esett találattal (2-3).

Tovább eredmények: (9. forduló): Werder-Freiburg 0-0, Braunschweig-Schalke 2-3, Frankfurt-Nürnberg 1-1, Hertha-M'gladbach 1-0, Hamburg-Stuttgart 3-3, Augsburg-Wolfsburg 1-22. Az élmezőny: 1. Bayern 23, 2. Dortmund 22 (22-7), 3. Leverkusen 22 (20-9).

Serie A

Nincs az idén még egy olyan csapat az európai topbajnokságokban, mint a Roma! A fővárosiak zsinórban a 8. meccsüket is megnyerték, és 100 százalékos teljesítménnyel állnak az élen. Ebben a fordulóban a második Napolit múlták felül (2-0).

A sikerhez ezúttal jókora szerencsére is szükség volt, mert a vendégek kihagytak két-három olyan ziccert, amit nem akart elhinni a néző, hogy ilyen megtörténhet.

Rafa Benítez, a kékek mestere éppen ezért nyilatkozta utólag, hogy jobban játszottak riválisuknál… A címvédő Juventus 2-0-ra is vezetett már Firenzében, mégis kikapott a Fiorentinától: a triplázó Rossi vezértelével 4-2 lett a vége.

További eredmények (8. forduló): Cagliari-Catania 2-1, Milan-Udinese 1-0, Atalanta-Lazio 2-1, Genoa-Chievo 2-1, Verona-Parma 3-2, Livorno-Sampdoria 1-2, Sassuolo-Bologna 2-1. Az élmezőny:1. Roma 24, 2. Napoli 19 (18-
6), 3. Juve 19 (16-10)

La Liga

Megszakadt a Barcelona és az Atlético nagy sorozata. A fővárosiak az Espanyolnál vizitálva kaptak ki (0-1), egy szélről belőtt labdába Courtois kapus ért rosszul, róla perdült a gólvonalon túlra.

A Barca se nyert, de nem kapott ki: Pamplonában ikszelt (0-0 az Osasunával). Messi nem játszott, se Alexis Sanchez, helyzetei így is voltak a címvédőnek, de Fabregas két hatalmas lehetőséget elpuskázott. A Real Madrid a Málagát küldte haza 2-0-lal, minekután ha szombaton győzni tudna a Camp Nouban, befogná a katalánokat.

További eredmények (9. forduló): Valencia-Real Sociedad 1-2, Granada-Getafe 0-2, Almería-Rayo Vallecano 0-1. Az élmezőny: 1. Barcelona 25, 2. Atlético 24, 3. Real Madrid 22.
 
Ligue I.

Mind jobban működik az Ibrahimovic-Cavani duó a PSG csatársorában. Mindketten dupláztak a Bastia ellen, s mindketten szereztek egy káprázatos gólt.

A svéd sarokkal a háta mögött, vagy másfél méter magasságból küldte a kapuba a labdát, az uruguayi pedig a 16-os bal oldalától szólózta be magát a kapu torkáig, elfektetett mindenkit, aki az útjába került, közte a kapust, parádé volt.

Mivel a második Monaco döntetlenre (2-2) volt csak jó a Sochaux otthonában, a fővárosiak pontelőnybe kerültek.

További eredmények: Nice-Marseille 1-0, Reims-Toulouse 1-2, Ajaccio-Nantes 0-1, Evian-Guingamp 1-2, Montpellier-Lille 0-1, Rennes-Valenciennes 2-2, Saint-Étienne-Lorient. Az élmezőny: 1. PSG 24, 2. Monaco 22, 3. Lille 20.

Felfordulás a köbön

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2013.10.21. 07:45
Jámbor előadás, ami közben az is ritkán fordul elő, hogy a nézőtér egésze nagyot hahotázik. Caragiale ennél sokkal több FOTÓ: MT
Megszelídült a harsány, a társadalmi visszásságokat maró gúnnyal kipellengérező Ion Luca Caragiale a Nemzetiben. A Zűrzavaros éjszaka előadásaként inkább kellemes vígjátékocskát látunk, mint gyilkos szatírát. Markáns rendezői koncepció hiányában jó színészek igyekeznek szórakoztatni.

Caragiale vaskosan polgárpukkasztó szerző, harsány, köp a tekintélyre, kifiguráz bárkit, bohócot csinál a nagyzolókból, pöffeszkedőkből, de megmutatja a reménytelen lepusztultságot is, és az ebből fakadó emberi torzulásokat.

Tragikus dolgokról írt, de röhejessé tette ezeket is, akár botrányok követték darabjainak bemutatóit, ahogy élete sem volt botrányoktól mentes.

Kaján élvezettel, ugyanakkor pokoli elkeseredettséggel, megírta a sanyarú Közép-Kelet Európát, ahol elmaradottságban, elszegényedésben, a lélek sebzettségében, a fölényeskedéssel társuló kisebbségi érzés terén, azóta se sok minden változott.

A románok a legnagyobb drámaírójuknak tartják, még akkor is, ha elmenekült tőlük. A Nemzeti Színházukat is róla nevezték el.A mi Nemzetink pedig most előrukkolt egy Caragiale darabbal, a Zűrzavaros éjszakával, a Gobbi Hilda Színpadon. Nincs függöny, háromnegyed körben vesszük körül a színpadot, így rögtön látszik Cristina Milea díszlete, ami meglehetősen bíztató.

Felfordulást látunk ugyanis a köbön, minden összekeveredik mindennel, az össze nem illő dolgok is, és ez Caragiale szellemiségének lényege.

Egy malterkeverő uralja a teret, közelében hatalmas ágy, odébb jókora hintaló, és szerte temérdek limlom, kosz, úgy látszik, errefelé évek óta nem raktak rendet, nem takarítottak, és ez megint nagyon helyes, mert Caragiale műveiben az átvitt értelemben is vett mocsok, iszonyú hosszú ideje rakodik le, és nem nagyon lehet eltávolítani az útból.

Elő-abszurdnak is szokták nevezni a jeles szerzőt, mintha megérezte volna a huszadik század második felének összezavarodott tébolyát. Nálunk, a realistább játékmódhoz szokott színészek ritkán tudják jól előadni, költői elemeltség keveredik a szövegben brutális nyersességgel, és mindehhez társul a társadalmi töltet.

Caragiale ugyanis valódi düh, velőt rázó elkeseredettség, mély fájdalom nélkül mit sem ér, és ehhez még eget rengető bohócvéna, fergeteges komédiáskedv is kell, hogy párosuljon, fantáziadús, torz pofák tobzódásával. Hát ez így igencsak nehéz és összetett, ritkán szokott nálunk sikerülni, most se nagyon sikerült a Nemzetiben.

Az alapvető tévedése Szabó K. István rendezőnek már a színház magazinjának szeptemberi számában vele készült röpke interjúban föllelhető. Azt nyilatkozta, hogy nem szeretne a magyar valóságra ujjal mutogatni, még akkor sem, ha bőven akadnak áthallások, politikai, társadalmi hasonlóságok, amelyek erre okot adhatnak.

Szabó K. az egyetemességre, az örök emberire apellál inkább. És ez igen szép törekvés. Csak éppen Caragiale a maga korában is attól lehetett fenemód erőteljes, minden egyetemessége mellett, hogy konkrét kínossággal rá lehetett ismerni bizonyos visszásságokra, arra, hogy kit és mit tűz gonoszkodva tollhegyre, kit és mit állít pellengérre.

Emiatt háborodtak fel rajta annyian, emiatt hatott. Ha ezt valaki megspórolja, maradnak a fura figurák, torz pofák, akiken el lehet nevetgélni, a színészek szolgálhatnak kellemes kabinetalakításokkal, kedvükre színezhetik azt az alakot, akit megszemélyesítenek, de az egész roppant üres marad, nem válik botránykővé, ribillióvá, beszédtémává, csak valamennyire mosolyt fakasztó, de akár el is álmosító színpadi ténfergéssé.

Ez történik a Nemzetiben. Markáns, és indulatnélküli rendezői koncepció hiányában jó színészek igyekeznek szórakoztatni, de a mindössze egy és negyedórányi előadás, minden érezhető befektetett munka ellenére, sokszor még így is vontatottnak hat.

Igaz, a tavalyi évadban Gothár Péternek sem sikerült jól megrendeznie Caragiale Farsang című darabját a Katona József Színházban, már le is került a műsorról. De valaha színpadra állította a Pesti Színházban, és ott sok tekintetben mellbevágó produkció született belőle.

Néhány éve viszont a szerző legjobbnak tartott, Az elveszett levél című vígjátékát Mohácsi János fergetegesen állította színpadra a Pécsi Nemzeti Színházban.

Abban a produkcióban aztán voltak olyan fazonok, és jelenségek, hogy gyakran kellett visítanunk, fuldokolnunk a röhögéstől, nagyon is ráismertünk a korrupció nálunk fellelhető módozataira, a politikusok hazug ígéreteire, és arra is, hogy ezeket hogyan adagolják be hiszékeny embereknek, akár  egymásnak ugratva őket.

A nagy nevetések közben bizony többször megállt a levegő. Most meg inkább csak egyfolytában ácsorog, pedig jó színészek, igazán sok mindent megpróbálnak.

Básti Juli kihágásairól ismertté vált, álszent asszonyt játszik, aki ügyes, női vonzerővel és csalafintasággal vegyített tirádákat vág le becsületről és hűségről. Eperjes Károly a hiszékeny férje, rendszeresen meglepődik, de mindig meg lehet etetni valami újabb maszlaggal.

Sinkó László állandóan közelben lévő barátként pikírt, kétértelmű megjegyzéseket tesz. Kristán Attila és Rácz József a pénzüket alaposan megérő, ravasz kópék. Schnell Ádám fazonja kiéhezetten nőre hajt. Söptei Andrea Zitája nem jobb a Deákné vásznánál. Senki nem jobb nála.

Éppen ezt kellene úgy megjeleníteni, hogy igencsak sokan azt érezzék, alaposan a tyúkszemükre léptek. De ez egy szelíd, jámbor előadás, ami közben az is ritkán fordul elő, hogy a nézőtér egésze nagyot hahotázik. Caragiale ennél sokkal, de sokkal több. És azok a színészek is, akik ebben a produkcióban játszanak.

Felfordulás a köbön

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2013.10.21. 07:45
Jámbor előadás, ami közben az is ritkán fordul elő, hogy a nézőtér egésze nagyot hahotázik. Caragiale ennél sokkal több FOTÓ: MT
Megszelídült a harsány, a társadalmi visszásságokat maró gúnnyal kipellengérező Ion Luca Caragiale a Nemzetiben. A Zűrzavaros éjszaka előadásaként inkább kellemes vígjátékocskát látunk, mint gyilkos szatírát. Markáns rendezői koncepció hiányában jó színészek igyekeznek szórakoztatni.

Caragiale vaskosan polgárpukkasztó szerző, harsány, köp a tekintélyre, kifiguráz bárkit, bohócot csinál a nagyzolókból, pöffeszkedőkből, de megmutatja a reménytelen lepusztultságot is, és az ebből fakadó emberi torzulásokat.

Tragikus dolgokról írt, de röhejessé tette ezeket is, akár botrányok követték darabjainak bemutatóit, ahogy élete sem volt botrányoktól mentes.

Kaján élvezettel, ugyanakkor pokoli elkeseredettséggel, megírta a sanyarú Közép-Kelet Európát, ahol elmaradottságban, elszegényedésben, a lélek sebzettségében, a fölényeskedéssel társuló kisebbségi érzés terén, azóta se sok minden változott.

A románok a legnagyobb drámaírójuknak tartják, még akkor is, ha elmenekült tőlük. A Nemzeti Színházukat is róla nevezték el.A mi Nemzetink pedig most előrukkolt egy Caragiale darabbal, a Zűrzavaros éjszakával, a Gobbi Hilda Színpadon. Nincs függöny, háromnegyed körben vesszük körül a színpadot, így rögtön látszik Cristina Milea díszlete, ami meglehetősen bíztató.

Felfordulást látunk ugyanis a köbön, minden összekeveredik mindennel, az össze nem illő dolgok is, és ez Caragiale szellemiségének lényege.

Egy malterkeverő uralja a teret, közelében hatalmas ágy, odébb jókora hintaló, és szerte temérdek limlom, kosz, úgy látszik, errefelé évek óta nem raktak rendet, nem takarítottak, és ez megint nagyon helyes, mert Caragiale műveiben az átvitt értelemben is vett mocsok, iszonyú hosszú ideje rakodik le, és nem nagyon lehet eltávolítani az útból.

Elő-abszurdnak is szokták nevezni a jeles szerzőt, mintha megérezte volna a huszadik század második felének összezavarodott tébolyát. Nálunk, a realistább játékmódhoz szokott színészek ritkán tudják jól előadni, költői elemeltség keveredik a szövegben brutális nyersességgel, és mindehhez társul a társadalmi töltet.

Caragiale ugyanis valódi düh, velőt rázó elkeseredettség, mély fájdalom nélkül mit sem ér, és ehhez még eget rengető bohócvéna, fergeteges komédiáskedv is kell, hogy párosuljon, fantáziadús, torz pofák tobzódásával. Hát ez így igencsak nehéz és összetett, ritkán szokott nálunk sikerülni, most se nagyon sikerült a Nemzetiben.

Az alapvető tévedése Szabó K. István rendezőnek már a színház magazinjának szeptemberi számában vele készült röpke interjúban föllelhető. Azt nyilatkozta, hogy nem szeretne a magyar valóságra ujjal mutogatni, még akkor sem, ha bőven akadnak áthallások, politikai, társadalmi hasonlóságok, amelyek erre okot adhatnak.

Szabó K. az egyetemességre, az örök emberire apellál inkább. És ez igen szép törekvés. Csak éppen Caragiale a maga korában is attól lehetett fenemód erőteljes, minden egyetemessége mellett, hogy konkrét kínossággal rá lehetett ismerni bizonyos visszásságokra, arra, hogy kit és mit tűz gonoszkodva tollhegyre, kit és mit állít pellengérre.

Emiatt háborodtak fel rajta annyian, emiatt hatott. Ha ezt valaki megspórolja, maradnak a fura figurák, torz pofák, akiken el lehet nevetgélni, a színészek szolgálhatnak kellemes kabinetalakításokkal, kedvükre színezhetik azt az alakot, akit megszemélyesítenek, de az egész roppant üres marad, nem válik botránykővé, ribillióvá, beszédtémává, csak valamennyire mosolyt fakasztó, de akár el is álmosító színpadi ténfergéssé.

Ez történik a Nemzetiben. Markáns, és indulatnélküli rendezői koncepció hiányában jó színészek igyekeznek szórakoztatni, de a mindössze egy és negyedórányi előadás, minden érezhető befektetett munka ellenére, sokszor még így is vontatottnak hat.

Igaz, a tavalyi évadban Gothár Péternek sem sikerült jól megrendeznie Caragiale Farsang című darabját a Katona József Színházban, már le is került a műsorról. De valaha színpadra állította a Pesti Színházban, és ott sok tekintetben mellbevágó produkció született belőle.

Néhány éve viszont a szerző legjobbnak tartott, Az elveszett levél című vígjátékát Mohácsi János fergetegesen állította színpadra a Pécsi Nemzeti Színházban.

Abban a produkcióban aztán voltak olyan fazonok, és jelenségek, hogy gyakran kellett visítanunk, fuldokolnunk a röhögéstől, nagyon is ráismertünk a korrupció nálunk fellelhető módozataira, a politikusok hazug ígéreteire, és arra is, hogy ezeket hogyan adagolják be hiszékeny embereknek, akár  egymásnak ugratva őket.

A nagy nevetések közben bizony többször megállt a levegő. Most meg inkább csak egyfolytában ácsorog, pedig jó színészek, igazán sok mindent megpróbálnak.

Básti Juli kihágásairól ismertté vált, álszent asszonyt játszik, aki ügyes, női vonzerővel és csalafintasággal vegyített tirádákat vág le becsületről és hűségről. Eperjes Károly a hiszékeny férje, rendszeresen meglepődik, de mindig meg lehet etetni valami újabb maszlaggal.

Sinkó László állandóan közelben lévő barátként pikírt, kétértelmű megjegyzéseket tesz. Kristán Attila és Rácz József a pénzüket alaposan megérő, ravasz kópék. Schnell Ádám fazonja kiéhezetten nőre hajt. Söptei Andrea Zitája nem jobb a Deákné vásznánál. Senki nem jobb nála.

Éppen ezt kellene úgy megjeleníteni, hogy igencsak sokan azt érezzék, alaposan a tyúkszemükre léptek. De ez egy szelíd, jámbor előadás, ami közben az is ritkán fordul elő, hogy a nézőtér egésze nagyot hahotázik. Caragiale ennél sokkal, de sokkal több. És azok a színészek is, akik ebben a produkcióban játszanak.