MSZP: a főváros nem tesz meg mindent a Cséry-telepi szennyezés ügyében

Az MSZP fővárosi frakciója szerint Budapest vezetősége nem tesz meg mindent azért, hogy megoldja a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) Cséry-telepi környezetkárosításának ügyét.

Szaniszló Sándor, a párt közgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatón azt mondta, a mihamarabbi tisztázás érdekében elnökként összehívta a közgyűlés környezetvédelmi bizottságát.
Az ülésen jelen volt György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki a bizottsági elnök beszámolója szerint megerősítette azt a korábbi információt, hogy az FTSZV ügyvezetője, Wohner Zsolt felmentés helyett közös megegyezéssel távozott, visszamenőleg megkapta béren kívüli juttatásait, és 600 ezer forintért a Fővárosi Vízműveknél mérnökként alkalmazzák.

Az ülésen Szaniszló Sándor elmondása szerint elhangzott az is, hogy a társaság szakértői megállapították: 2011-ben 2150 tonna, 2012-ben 3368 tonna, 2013 első félévében pedig 2418 tonna veszélyes anyagot raktak le. Az FTSZV is indított belső vizsgálatot, hogy kiderüljön, megszegték-e az adózási és számviteli törvény előírásait; az íveket jelenleg is ellenőrzik.
Az elnök hangsúlyozta: azt már most látni, hogy a belső mérlegeket valaki meghamisította, és nem tudni, hogy ténylegesen mennyi vegyi anyagot szállítottak tovább és mennyi került illegálisan a talajba.

Szaniszló Sándor meghívta a bizottsági ülésre a környezetvédelmi hatóság illetékeseit is, akik azonban nem jelentek meg.
Elmondta továbbá, hogy kedden jár le a Cséry-telep kármentesítésének határideje, de szerinte ennyi idő alatt nem lehet felszámolni a károkat. Emellett nem vizsgálták sem a fúrt kutak vízminőségét, sem a szennyezett talaj jelentős részét.

Szerző

Újabb mustgázmérgezés Pest megyében

A pincében terjengő mustgáz okozott rosszullétet kedden a Pest megyei Szigetcsépen, hétfő este Halásztelken történt hasonló eset.

Most is a szigetszentmiklósi tűzoltók siettek az idős férfi segítségére, ám mire a családi házhoz értek, a szomszédok már kihozták a még eszméleténél lévő embert a borospincéből. A vélhetően mustgázmérgezést szenvedett férfit átadták a mentőknek.
Hétfőn az ugyancsak Pest megyei Halásztelek egyik házának a pincéjéből, légzőkészülék használata mellett menekítettek ki a tűzoltók egy idős, eszméletét vesztett embert, aki szintén a must gázától lett rosszul, őt kórházban ápolják